A tél beálltával, az egykori pártház parkolójában, látványos tempóban megkezdődött az Agóra Terminál építése. Ha minden jól megy, jövő ilyenkor már állni fog az Aba-Novák Kulturális Központ mellett egy azzal egybeépített kulturális, szabadidős, szolgáltató közösségi épület.

A beruházás nagyjából 1,8 milliárd forintba kerül, aminek 92%-át az Európai Unió állja, azaz Szolnoknak csak körülbelül 150 millióját viszi el az új kulturális központ illetve a környék megújulása. Ráadásul az építkezésre kiírt közbeszerzési eljárást helyi cég nyerte, így akár azt is mondhatjuk, hogy a győztes által fizetendő adók révén a 150 millió jelentős része is visszafolyik a közös kasszába, plusz szolnoki emberek jutnak munkához a kivitelezés alatt.

Van okunk tehát az ünneplésre. Ahogy lenne okunk egy kis gondolkodásra is.

Az nagyon szép, hogy uniós forrásból kapunk nagyjából 1,7 milliárd forintot. Csakhogy az unió gépezetében nem agyatlan bambák ülnek, akiket egy kis magyaros okossággal meg lehet vezetni. Egy ilyen üzlet ugyanis úgy néz ki, hogy az Unió vállalja a beruházás költségeit, a beruházó viszont évekre kötelezi magát az elkészült objektum működtetésére. Az igaz, hogy a Szolnokon felépülő Agóra Terminált innen már el nem viszi senki, viszont, ha nem a pályázatban vállaltak szerint működtetjük, akkor az Unió kamatostól követeli vissza a pénzét, plusz búcsút inthetünk minden további támogatásnak.

Tehát nem hihetjük, hogy ajándékot kaptunk! Nem! Egy olyan méretes terhet vettünk a beruházással a nyakunkba, amit majd az ünnepélyes szalagátvágás után érzékelünk. Hasonlóan a korábbi kötvénykibocsájtás következményeihez.

Mert a működtetés tekintetében vannak kétségeim. Főleg, ha belegondolok, hány egykori közintézmény áll ma üresen – és eladhatatlanul – a városban, hány közalkalmazottól kellett idén búcsút venni, és milyen módon próbálja a városháza a nadrágszíjat tovább húzni. Miből fogunk fenntartani egy új, több száz négyzetméteres „művelődési” házat, ha a több mint negyedszázada működő Ifjúsági Iroda finanszírozására nem találni pár millió forintot?

Persze, lehet majd intézményeket összevonni és összeköltöztetni – élükre esetleg új embert kinevezni -, de az ilyen döntések eddig csak üres épületeket és munkanélkülieket hagytak maguk után. Igaz, nem kizárt, hogy 2013-ra fellendül a gazdaság, töménytelen adóbevétele lesz a városnak, és esetleg a svájci frank is összeomlik, így könnyen kirázza a kötvény teljesítését. De mi van, ha mégsem?

A magyarországi uniós beruházások egyik nagy csapdája, hogy olyasmikre költjük a hirtelen jött pénzt, amire józan pillanatainkban, amikor kicsit előrelátóan, ciklusokat átívelően próbálunk gondolkodni, nem tennénk. Lehet, hogy az elkészülő Agóra Terminál évtizedekig fogja hirdetni az építők dicsőségét – bár Szolnok esetében ilyenre még nem volt példa -, és az átadáskor is sokan fognak vidáman tapsolni, viszont az is lehet, hogy az ünnep utáni, szürke hétköznapokban könnyek is fognak hullani.

Még akkor is, ha tiszta szívből kívánom, hogy ne legyen igazam.