(Évzáró ismétlés: ez a cikk 2015. november 19-én jelent meg először.)
Még szeptember elején írtam a Szolnokról eltűnt szobrokat számba vevő, Köztéri veszteséglista című cikket, amiben a megyei rendőrkapitányság felújítása során leszerelt Móra Ferenc emléktáblát is elsirattam. Azt a táblát, ami részben arra emlékeztethet bennünket, hogy a több mint száz éve polgári fiúiskolának készült épületben Móra Ferenc is többször megfordult, hiszen az első igazgatóhoz rokoni szálak fűzték, és édesanyja is itt lakott élete végén. A táblát 2002-ben a Szolnoki Városvédők és Városszépítők Egyesülete helyezte el a Szent István király utca felőli oldalon. A cikk megjelenése után valaki jelezte, hogy a tábla biztonságban van, és Girnt Vilmosnak köszönhetően hamarosan visszakerül a helyére. Hogy mikor és miért ilyen csendben, nem tudom, de tény, hogy az emléktábla újra a helyén van. A színes vakolattal kijelölt helye ugyan kisebbre sikerült, de ez legyen a legkevesebb, a lényeg, hogy nem pusztult el.
A Baross utcán járva egy másik pozitív változásról is be kell számolnom, még akkor is, ha ez már legalább egy éves. Évekig botladoztam az iskolasor előtti, régi viacolor járdán, amin az utolsó hónapokban már egyetlen vízszintes felület és egyenesen álló térkő sem volt. Aztán a szolnoki kerékpárút-hálózat fejlesztésének köszönhetően felszedték azt a régi szürke kövezetet, és a bringasáv pirosa mellé sárgából újra rakták. Sima és egyenes. És mivel árukapcsolásban készült, szerintem nagyon jó konstrukcióban jutottunk hozzá. Persze, a kisördög itt sem nyugszik. Mert miközben tényleg öröm a szépen kövezett járda, hihetetlen üröm a sárga kövek közé ékelődött szürke, kopott, beton közműfedelek. Ami arra emlékeztet, hogy bár egy országban van ez a járda, azért két birodalom uralkodik rajta. És építhetünk mi szép járdát, ha az egyébként szolgáltató cégeket ez egyáltalán nem érdekli, nekik az ócska fedelek is megteszik.
A Pusztuló szolnoki szecesszió című írásban tettem említést a Baross utca 16. számú házról, aminek a földszintjén néhány hónapja nyitott irodát az ország egyik legnagyobb ingatlanközvetítője. Akkor nem akartam szóvá tenni, hogy egy ilyen cégnek nem a legjobb reklám a hozzá érkezők fejére hulló szecessziós vakolat. Úgy tűnik, ez nekik is eszükbe jutott, mert az elmúlt hetekben renoválták a homlokzatot. Nem mondom, hogy tökéletesen, hiszen a pótlások és a festés a legkritikusabb helyeken elég sutára sikerült, de legalább lelassították a pusztulást és esztétikailag is sokat javult az épület. Istenem, nem építőipari cég székel benne, akiknek presztízskérdés lenne a minőségi munka. Meg a régi, emeleti ablakkeretekből úgy tűnik, nem is volt közös munka ez a ráncfelvarrás.
Ennél sokkal szebbnek ígérkezik a Városháza tetőzetének a rekonstrukciója. Még januárban háborogtam a főbejárat fölé kókányolt bádogozás miatt, ami után nem sokkal a hivatal bejelentette, hogy ideiglenes megoldásról van szó, és hamarosan a Városháza eredeti tornyait is pótolják. Hát komolyabb összeggel nem fogadtam volna, hogy ez az ígéret belátható időn belül megvalósul. Tévedtem. Folyamatosan dolgoznak az 1884-ben épített Városháza tetején, a két keleti torony már a helyén van. Nem tudom, mikor lesz kész, de a magam részéről az év egyik legnagyobb ajándékának tekintem a beruházást. Hetven év után végre ugyanúgy nézhet ki Szolnok első háza, mint ahogy annak idején megálmodták. Remélem, lesz majd toronyavató is.
Ezekhez képest szinte pitiáner változás, nekem mégis kedves, hogy az Ady Endre útról eltűnt néhány használaton kívüli hirdetőtábla-keret. Némelyik évek óta csúfította a volt főiskolával szemben a közterületet. Hogy ki vitte el őket, sajnos nem tudom, de köszönet érte. És kár, hogy megállt a lendülete az Ady Endre úton, mert mint annak idején a témában írt cikkben is jeleztem, volna még hol használni a vasfűrészt.
Vagy csak azt akarják, hogy legyen második rész is ennek az írásnak? Ha lesz oka, lesz.
