Tudom, hogy vannak Ken Follett rajongók, akik betéve tudják az angol úr minden eddigi regényét. Azt is sejtem, hogy a könyveiből készült filmeknek is jelentős a közönsége, már csak azért is mert a Tű a szénakazalban valóban egy alapmű. Mindezek ellenére be kell vallanom, hogy utoljára vagy húsz éve olvastam tőle bármit. Igaz, akkor a Kaland Afganisztánbant nem tudtam letenni.
A Titánok bukása véletlenül került hozzánk. A párom keresett magának valami könnyed olvasnivalót. Elsőre nem is értettem, miért vette meg ezt a külleme alapján eléggé ponyvának kinéző kötetet. Aztán, amikor szinte minden este idézett egy-két sor belőle, vagy valamelyik epizódját fontosnak tartotta megosztani velem, sőt a történelmi ismereteinek átformálódására hivatkozott, akkor kifejezetten elkezdett izgatni, mit olvas. Alig vártam, hogy befejezze.
A Titánok bukása egy iszonyatos történeti alapossággal megírt, lebilincselő regény, ami engem teljesen beszippantott. Alig vártam, hogy legyen időm olvasni, egy-két oldalért is hajlandó voltam kinyitni.
Őszintén be kell vallanom, hogy bár mindig érdekelt a történelem, sőt történelem szakos bölcsész diplomám van, de az első világháborúról ennyit soha, sehol nem tanultam, mint abban a jó pár napban, amíg ezt a regényt olvastam. Nem emlékszem például arra, hogy belebonyolódtam volna tanulmányaim során abba, hogy a háború kitörését előidéző, szerbeknek küldött osztrák követelés milyen pontokból állt. Ahogy teljesen ismeretlen volt eddig előttem Mexikó szerepe az első világháború alakulásában, de még a bolsevikok és mensevikek szibériai háborújának hátteréről se tudtam ennyit. A háborús angol parlament és demokrácia bemutatása pedig ugyanolyan újdonság erejével hatott rám, mint a több millió áldozatot követelő lövészárok-háború naturista ábrázolása.
A Titánok harcában, ennek az egész eszement háborúnak a története, néhány fiatalember megváltozó mindennapjain keresztül jelenik meg. Élik a maguk életét Angliában, az USA-ban, Oroszországban, majd olykor egymásról tudva, vagy a másik létezését nem is sejtve keresztezik egymás útjait. Általában aktív részesei a történelemnek, miközben szeretnek és szenvednek.
Végig izgatott, hogy a regényíró által citált történelmi események, alakok és mondatok vajon valósak, vagy kitaláltak. Csak a közel ezer oldal végén olvastam el Ken Follett rövid üzenetét, amelyben elárulja, hogy mindaz, ami leírt, megtörtént, vagy abban a formában meg is történhetett volna. Azaz a valós események sodrásába helyezte a szereplőit, akik közül némelyik egész közel került a tűzhöz.
A Titánok bukása, ami bevallottan a XX. századot átívelő trilógia első kötete a múlt század fordulója körül kezdődik és a húszas években ér véget. A kiadó ígérete szerint valamikor jövőre vehetjük kézbe a folytatást, ami talán a hidegháború kitöréséig tart majd. És sejthetően az Amerikában, Németországban, Angliában és a Szovjetunióban élő eddigi főszereplők gyermekei lesznek azok, akiknek a szemével láthatjuk a második nagy világégést, miközben egymás ellen küzdenek a történelem viharaiban.
Én már nagyon várom.
