Nem művészfilm. Nem fesztiválfilm. Lesz-e belőle karácsonyi kultfilm, amit minden ünnep környékén úgy vetítenek, mint a Reszkessetek betörőket, vagy megnézek, mint az Igazából szerelmet, azt az idő dönti el. Mindenesetre a Nagykarácsony annyi, amennyit vállal. Szórakoztató és szerethető.
Azt mondják, a rendszerváltás óta nem sikerül vállalható, a magyar történelemről szóló mozifilmet készíteni a hazai filmiparnak. Szerintem megtört a jég. Az Eperjes Károly rendezésében és főszereplésével elkészült Magyar Passió példaértékű történelmi játékfilm lett. Szolnoki szállal.
A kultikus film a filmben jelenetből lett 28 perces netes moziban Kovács Lajos helyett Kocsis Gergely szorítja halántékához a vicces pisztolyt. Merthogy Herendi Gábor, a Valami Amerikák rendezője elkészítette a Bűnös várost, amely biztos, nem arról szól, mint 2008-ban gondolta volna.
A pártpolitika beszökött a filmszínházainkba, ám ennek örülhetnek a mozisok, mert az Elk*rtuk jegybevételei kárpótolják őket a pandémia utáni visszaesésért. A filmről, mint filmről is érdemes lenne beszélni, amire sajnos nem a vállalható színészi játékok és a képek miatt fogunk emlékezni.