A múltunknak is kell a reklám. Azaz múltunk feldolgozására is ráfér a marketing, hogy azok, akiknek tanulniuk kellene belőle, rábukkanjanak a leckékre. Erre kiválóan alkalmas a Szovjetunióba disszidálni akaró egykori diák sztorija. Ez a cégére a 35. Zounuknak, ami aztán letehetetlen.
A Kenyértörés a Szolnoki Galéria közepén, a tardosi mészkőből faragott Ég és Föld az egyik sarokban vagy a tórára emlékeztető Memento a másikban, esetleg az emeleti falon álló Legény a gáton olyan alkotások, amelyek miatt kihagyhatatlan a Magyar Szobrász Társaság megkésett jubileumi tárlata.
Nagy kár lenne, ha a Becsúszó szerelem a Veszettek sorsára jutna, és nem lenne minimum olyan sikeres, mint a Brazilok. A vírushelyzet teljesen összekuszálta az új magyar filmek mozikba kerülését, aminek az egyik nagy vesztese lehet Nagy Viktor Oszkár vígjátékként is fontos filmje.
A szolnoki színház történetének legrövidebb nagyszínpadi előadásával ér véget nemcsak az évad, de Balázs Péter direktorsága is. Leginkább azonban azért marad örökre emlékezetes a mostani Zsuzsi kisasszony, mert ez lett a lezárások utáni első élő premier. Az évad végén saját legjeimet is kihirdetem.
Fél éve voltam utoljára moziban. Szóval mindegy volt, hogy mit játszanak a Tisza moziban május elsején, tulajdonképpen bármire beültem volna. Az Amíg a lagzi el nem választ című spanyol romantikus vígjáték azért meghaladta a "bármi" kategóriát, mégis más miatt lesz örökre emlékezetes.