A szolnoki Régimódi történet bizonyítja: ma is lehet Szolnokon színházat csinálni. Csak még egyszer lehessen beülni a nézőtérre, újra megnézem Csiszár Imre rendezését, mert látni akarom a három fantasztikus nőt - Radó Denise, Pertics Villő, Jankovics Anna - kiemelő társulat minden pillanatát.
A koronavírus miatti korlátozások idején is lehet kiállítást rendezni. Csak megfelelő hely kell hozzá. Mint amilyen a RepTár hangárjának Indóház utcára néző ablakai. Itt látható a lengyel-magyar barátság egy ritkán emlegetett időszakának felelevenítése. Nem tökéletes, de hiánypótló tárlat.
Kürti László A gyulai strandon című verse nagyon szíven ütött. Nem kerülhetett volna a kezembe, ha nincs az Eső. Néha szégyellem: kortárs prózát még csak-csak olvasok, de az iskolából régen kikerülve a vers nekem annyi, amennyit Szolnok irodalmi folyóirata számról-számra a kezembe ad.
Régi reklámszlogen, hogy "egy könyv nem attól jó, mert új". Különösen igaz ez egy könyvtártörténeti emlékkönyvre. Az 1952-ben létrejött Verseghy Ferenc Könyvtárról fennállásának ötvenéves jubileumára jelentettek meg egy helytörténetileg is fontos, albumnak is beillő kötetet.
A Tisza moziban, az októberi ATAFF-kor lemaradtam a Nino bárkája című új magyar filmről, és az utóbbi hetekben kétségeim voltak, hogy mikor tudom végre megnézni. Aztán a múlt héten elindult a "magyar netflix", ahol tényleg egy mozijegy áráért nézhetek hazai filmeket. A Ninoval kezdtem.
