Szolnokra beszökött Párizs. Egy nyári vasárnapon ott bóklászott kicsit a Tisza-partján, a gesztenyefák alatt. Friss fuvallatot hozott, festményeket, rajzokat, művészi installációkat, hogy aztán elvigye a förgeteg. Fiatalok hozták, de nem hagyhatjuk, hogy csak egyszeri legyen, ami megismételhető.
A Szolnok környéki tanyavilágról se feledkezzünk majd meg, ha egyszer várostörténetet akarunk írni! Miként arról sem, hogy e téma egyik fontos forrásmunkája lehet a Sulák Istvánné által összeállított Emlékkönyv Tenyőszigetről című kötet! A tartalmától és a fotóitól leesett az állam.
Egy legenda szerint a Büdösvíz alapjául szolgáló Csoda Lomboson novellához egy Szolnok környéki település szolgált mintául, ahol a hatvanas években olajat kerestek, de termálvizet találtak, amire a szocializmus kereteit áthágva épült sok minden. Bán Frigyes ebből forgatott vígjátékot.
Erdőss Pál Adj király katonát! című játékfilmje egy olyan alkotás, aminek legalább két részletével, mint dokumentumfilmmel találkoztam azelőtt, hogy magát a filmdrámát láttam volna. Ráadásul olyan zenei ritkaságok bukkannak fel benne, mint néhány korai Neoton dal angol verziója.
Eperjes Károly legjobb filmje az 1986-ban bemutatott, rendkívül béna és a film lényegét sem kifejező című Visszaszámlálás. Eperjes, Ozsda Erika, Bezerédy Zoltán és egy bizonyos Dekleva Jenő hatalmasat alakítanak Erdőss Pál filmjében. Talán mert arról a korról és a kínlódó kisemberekről szól.