Ez volt az első, ami eszembe jutott a Vízkereszt első jelenetét látva, amint tizennyolc szolnoki színész elmozogta a viharba került hajót, a hajótörést, a szigetre vetődő ikerpárt. Az állam leesett. A fösvény után ismét olyasmi született a Szigligetiben, amit máshol is mutatni lehet.
Álmomban nem gondoltam, hogy látok még olyan színházi előadást, ahol egyetlen színész, tulajdonképpen a monológjával képes olyan hatást kiváltani, hogy ott kelljen hagynom a darabot. Martfűn megtörtént, a Lovas Rozi által előadott Lányok, fiúk nagyjából nyolcvanadik percében.
A szolnoki viselet című kötet forgatható úgy, mint a Damjanich János Múzeum tárgykatalógusa, meg úgy is, mint egy előző századfordulós "divatlap", ami ráadásul valódi színekkel hinti be a korabeli fekete-fehér fényképeket. És persze helytörténeti forrásnak is kiváló.
Amennyiben egy rendező a régi, szocialista autók használatával próbálja a lepattantságot érzékeltetni, filmje poénalapjának pedig a lecsúszott figurák ölébe hulló vagyon észnélküli elköltését tekinti, akkor nyugodtan feltehetem a kérdést: ilyen alkotó miért kap egyetlen fillért is a közös kasszából?
Nem a legendás film és nem is a korábbi bemutatók replikája, hanem egy új, valóban ma is értelmezhető előadás a Szigligeti idei első premierje, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amit úgy visz a hátán a főszereplő, Dósa Mátyás, hogy közben mindenki más is a maximumot hozhatja ki a szerepéből.
