2025.12.1. (hétfő)

Ajánlom

Jenei: A nők és az irodalom

Az irodalom környékén mindig nők ülnek. Ezt Bata Imre mondta egy szemináriumon. Bata nem volt tanárom, fogalmam sincs, hogyan keveredtem be az órájára, s arra sem emlékszem, miről volt szó azon - de ez a mondat megragadt bennem.

Kívülálló nosztalgia

Röhögtem volna negyedszázada, ha azt jövendölik, hogy majd egy zöldre festett ZUK kisteherautót fogok a legtöbbször körbejárni egy veteránautó-kiállításon, és a Mercik meg a Cadillacek helyett a fehér Zaporozsec fogja megdobogtatni a szívem. Változik a világ.

Kár kihagyni

Ennek a kiállításnak két hibája van. Az egyik, hogy az új alkotmány kapcsán jött létre, és annyi mindent mondtak már róla, hogy látatlanban vették el tőle mindenki kedvét. A másik, hogy nagyon jól titkolják. Pedig, ha ezen a két hibán túl tudunk lépni, érdekes dolgokat láthatunk a Galériában.

Elment, tehát volt

Hogy a témáról ez csak az első játékfilm volt, abban ne csak biztosak legyünk, de reménykedjünk is benne. Mert akkor majd elmondhatjuk: létezik magyar filmgyártás, amelyik valódi társadalmi kérdésekre keres választ. Most be kell érnünk az Elment az öszöddel. Hibája és erénye számtalan.

Tarrmari foteljében

Egy színházi legenda látott vendégül bennünket. Úgy, mintha kedves ismerősei lennénk, akikkel nem beszélgetni, hanem dumálni és pletykálkodni szokás. Közben pedig beugrottak olyan színészóriások, mint Csortos, Dajka, Latinovits, Ruttkai, Sulyok Mária vagy Salamon Béla. Sírtunk és nevettünk.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum