– Lacikám! – kiáltott a százados a fiatal közlekedési helyszínelő után a kapitányság parkolójában. László gondolataiból riadva nézett hátra. Ahogy meglátta a feléje siető bűnügyi nyomozót, beugrott neki a megoldás. Zita zaklatásainak azzal vethet véget, ha néhány dolgot megtud a századostól Zolika haláláról. Amit lehet, elmond annak a kellemetlen nőnek, és végre nem kell vele óránként beszélnie.
– Lacikám! Váltsunk már néhány szót – és a százados behízelgő mosollyal nyújtotta kezét fiatal kollégájának. – Egy kis szívességet kérnék tőled – mondta, és óvatosan körülnézett. – Tegnap este te voltál kint az 1-es parkolójában, ahol az a hülye gyerek összetört két autót.
László gondolatban a homlokára csapott. Hát persze, az a hülye gyerek a százados kisebbik fia, aki segg részegen olyan szerencsétlenül borult fel a csoda motorjával, hogy két autót és három másik motort sikerült lezúznia. Biztos volt benne, hogy kollégája ezzel kapcsolatban fog tőle valamit kérni, és ha ez így lesz, akkor ő is túleshet a Zolika hülye balesetéről szóló kérdéseken.
– Százados úr… – kezdett volna a válaszába László, miután öt percen keresztül hallgatta kollégáját a gyerek hülyeségeiről, meg hogy mit kapott utána otthon, és nem kellene egy életre elkaszálni szegényt, ráadásul a százados előmenetelének sem tenne jót egy ilyen ügy.
– Pista – vágott közbe a százados. – Kollégák vagyunk, Lacikám.
– Persze-persze. Amit lehet, megteszek, hisz egyszer mindenki megbotolhat, és hát tényleg kollégák vagyunk. De kérhetek én is valamit.
– Amit akarsz Lacikám – és a százados ismét óvatosan körülnézett a parkolóban.
Lászlónak nem volt még rutinja az ilyen mutyizásban, úgyhogy kicsit messziről kezdte. Mesélt a Zolikához fűződő régi barátságáról, a nővére gyilkosság elméletéről és erőszakos telefonjairól, és közben mentegetőzött, hogy szerinte egy szimpla baleset történt, de nem tudja lerázni azt a hárpiát valami információ nélkül.
– Ugye balesetben halt meg az a fiú a Szapáry úti irodában?
A százados egyre elkomorodó arccal hallgatta végig László monológját. A végén pedig hol a parkoló betonját, hol a kapitányság tetejét bámulta, miközben nyelve jól láthatóan körbejárt a szájában. Gondolkodott, majd hirtelen közelebb húzódott a fiatal közlekedési helyszínelőhöz, és halkan megszólalt.
– Idefigyelj! Lehetett akár baleset is, de akár segíthettek is annak a szerencsétlennek, hogy elvágódjon. Véletlenül, de szándékosan is kerülhetett a háta mögé, a földre az a vaskazetta, ami szétnyitotta a koponyáját. Halottról jót vagy semmit módon vallott róla mindenki, de ahhoz elég régen vagyok a szakmában, hogy megérezzem, nem mindenki kedvelte a srácot. A helyedben azonban nem nagyon matatnék ezzel. Emlékszel? Ott ültél az asztalnál, amikor alig értem vissza a helyszínről, és már szóltak, hogy mi lenne a helyes eljárás. Három nap telt el azóta, de még egyetlen halálesetem kapcsán sem csörgött ennyit a telefonom. Nem tudom, ki volt ez a szerencsétlen, de úgy tűnik, sokaknak fontos, hogy csendben távozzon.
– Ez nekem kevés – mondta László, miközben a százados már a kezét szorongatta.
– Akkor nézz körül a Szigony nevű kocsmában.
