A piros műbőrkötésből és az elsőre egyedinek tűnő 15 darab grafikából úgy tűnik, egy kispéldányszámú, különleges albumra akadtam a fővárosi antikváriumban. A címéből egyértelmű, hogy 1975-ben adhatták ki, és az is valószínű, hogy a megyei tanács vagy pártbizottság állhatott a megjelenés hátterében. Ennél biztosabbat – jelenleg – nem tudok, ugyanis a könyvkiadás legalapvetőbb szabályait sértették meg annak idején azzal, hogy az albumban sem kiadó, sem szerkesztő, sem nyomda, egyáltalán semmi nincs feltüntetve. Mivel a neten is találkoztam már a könyvvel, valószínű, hogy anno több készült belőle.
Korabeli kiadványokat ismerve, egyértelmű, hogy egy reprezentatív album kiadása volt a cél. Mivel a kiadás adatai nincsenek benne, valószínűsíthető, hogy a kilencszáz éves évforduló kapcsán Szolnokra látogató fontos embereknek szánt ajándék lehetett. Az albumban található képek alapján azon sem lepődnék meg, ha kiderülne: ezek nemcsak ebben a kötetben, de városi intézmények falain is felbukkantak.
Már csak azért is, mert a 15 kép alkotói koruk elismert művészei voltak. Sőt, a négy képet jegyző Rozanits Tibor – A szolnoki vár, Délelőtti belváros a Megyei Tanács épületével, Várkonyi István tér, Őszi Tiszapart – művei ma is keresettek, az aukciós házak kínálatában 15-20 ezer forintért kínálják őket. Az Őszi Tiszapart című képe ma is bárhol kirakható lenne, bár a magam részéről a címe miatt inkább a Megyei Tanácsos – fiatalabbak kedvéért, megyei önkormányzat – képéért, a régi város egy pillanatának megőrzése okán pedig a Várkonyi teres képéért rajongok. Ez utóbbinak bal oldalán ugyanis – a mai játszótér helyén – még ott vannak azok a földszintes, régi szolnoki házak, amelyek egykor a Tabán végét jelenthették.
A legtöbb képpel Veszprémi Endre van jelen az albumban, amelyek azért érdekesek, mert mindegyik olyasmit ábrázol, ami mára eltűnt. Nézzék meg a címlapképnek berakott pártbizottságos képet! Hol van már a Szapáryról a középső járdasziget? Vagy vessenek egy pillantást a Látkép a Tisza-hídról című képre! Hát igen, a Daminak ma már csak a hűlt helye van meg. És a Szigligeti Színháza a Tisza Szállóval című kép is a régi teátrumot mutatja még. A mából nézve számomra a legkedvesebb Veszprémi alkotás mégis a Tiszamenti Vegyiművek című.
Természetesen nemcsak ő örökített meg ipari üzemet, hanem Bokros László grafikus is, aki az A szolnoki Művésztelep című kép mellett a MÁV Járműjavító Vállalat című alkotással is jelen van az albumban. Persze nem véletlenül, és nem azért, mert a korabeli művészeknek elment az eszük. Hanem azért, mert ez az album – ahogy az elején található pár soros bevezető írja – a város 900 éves történelmét akarja bemutatni, amiben a legjelentősebb fejlődés a felszabadulás után következett be. Ezért van az, hogy a vár ábrázolásán és három tájképen kívül többségében az akkor alig 30 éves szocializmus „sikerei” jelennek meg a könyvben.
Egyébként ízlésesen és olykor zseniálisan. Pataky Béla Olajbányászok című képe, amely egyedül ábrázol embereket is, és ha nem ebben az albumban lenne, nem kötődne Szolnokhoz, gyönyörű munka. És igazság szerint a Kossuth teret mutató képe is szerintem az egyik legjobb rajz a könyvben. Egyébként az öt művész közül ő az egyetlen, aki Szolnokon született.
A húszas-harmincas évek fordulóján született öt művész – akik a képek készítése idején negyvenes éveikben járó, már befutott, ismert alkotók voltak – mindegyike kötődik valahogy Szolnokhoz. A Tabán című képével jelen lévő Palicz József például bő évtizedig volt a Művésztelep lakója. De a többiek is felbukkantak ott, és sokuknak úgynevezett köztéri – azaz elvileg bárki által megtekinthető – alkotása is került a városba. Hogy Bokros László alkotása az egykori gyerekvárosban vagy a Volán telepen megvan-e még, nem tudom.
Mindenesetre, aki találkozott velük szóljon! Ahogy az is, aki tud valamit a képek születésének körülményeiről vagy a titokzatos könyv kiadójáról, szerkesztőjéről!
(Ebben a cikkben csak néhány kép került be illusztrációként az albumból. A több hamarosan felkerül a blogSzolnok Album rovatába.)
