(NYÁRI ISMÉTLÉS – Ez az írás 2018. május 21-én jelent meg először.)
A mellékelt légi felvételről – amelynek készítőjéről 2012-ben se tudtam, hogy kicsoda – a képen látható épületek átadási időpontja alapján belőttem, hogy 1965 és 1967 között készülhetett. Tehát így nézett ki Szolnok fél évszázaddal ezelőtt, még azt megelőzően, hogy az új belvárost – a Hild tér környékét – a toronyházakkal elkezdték építeni, illetve belevágtak volna a várost átszelő 4-es főút korszerűsítésébe. Viszont az északi városrészét – akkor még Vosztok, ma már Tallinn – a déli iparterületekkel összekötő folyosó, a Ságvári körút és a második Zagyva-híd már elkészült.
Sok mindenről lehetne írni e félévszázados fotó kapcsán, mert újra és újra ránézve, mindig felfedezek valami „újdonságot”. Például nekem most úgy tűnik, hogy a Kossuth téren álló Népbank – későbbi helyőrségi klub, majd Sztár áruház, jelenleg fitneszterem – tetején még ott van a Hermész-szobor, vagy legalább a talapzatát adó földgömb. Ami két dolgot jelenthet: vagy rosszul látok, vagy az épület tetején álló szobor mégsem pusztult el a második világháború végén, a város ostromakor. Egyszer talán majd még ez is tisztázódik.
De nem is emiatt akartam újra írni erről a képről, amit a blogSzolnok közösségi oldalán pár hete állítottam be borítóképként, így naponta többször találkozom vele.
Induljon el a tekintetük az egykori pártháztól, a mai Baross és Szapáry kereszteződésétől a Tallinn városrész felé! Majd a Várkonyinál forduljunk el a Szántó körúton balra, aztán a Zagyva-híd irányába visszafele! Vagy vessünk egy pillantást a Kossuth térre a hatvanas években épült emeletes házakra! Majd tegyük ezt meg úgyis, hogy a házak mögötti területekre is ránézünk. Nem olyan, mintha a régi, földszintes, apróházas Szolnok elé emeletes házakból húztak volna paravánt a fontos, többségében új utak mentén? Nincs olyan érzésük, mintha ezeknek az ötvenes évektől épített blokkoknak a régi Szolnokot is el kellett volna takarniuk?
Legalább időlegesen. Amíg nem alakult át a Kossuth tér mögötti Sólyom és Tófenék utca környéke, amíg nem épült fel a Móra Ferenc utcai lakótelep, a Kolozsvári út vagy éppen a Réz utca soklakásos tömbjei. Aki a hatvanas-hetvenes években nem nézett a széles, négysávos utcákat szegélyező emeletes házaink mögé, az akár azt is hihette, hogy Szolnok egy modern, szocialista nagyváros. Véletlenül nem lehetett így építkezni.
Sőt, azt kell, mondjam, az ilyen épített paravánoknak több száz éves hagyományai vannak. Tessék egyszer a debreceni főutca vagy a pécsi sétálóutcák házainak kapuin bemenni, megnézni, mi mindent takarnak az egyébként gyönyörű házak! A városfejlődés és városfejlesztés természetes velejárója, hogy az újjal megpróbálják eltakarni a régit.
Ezt a több mint ötvenéves szolnoki képet nézve mégis elszorul a szívem. A modern házak paravánjai mögött lévő régi házak többségét ugyanis elpusztították. Sőt, e kép készítésekor valahol, valakik már tudták, hogy mi lesz a sorsuk, miközben a bennük élők talán még tervezgettek az otthonaikkal. Ugyanis az épületek nemcsak helyrajzi számon álló mérnöki alkotások. Hanem személyes történetek, amelyeket háború nélkül is el lehet pusztítani.
Lehet, hogy szentimentális vagyok, de ezt az újra elővett képet nézve nem tudok szabadulni attól az ötlettől, hogy az új Szolnok építése miatt szanált sok-sok ház lakóinak és megváltoztatott sorsuknak egyszer valahol emléket állítsunk. Mert szenvedésből, könnyekből, megbicsaklott életekből akkoriban sem lehetett hiány…
