2025.09.11. (csütörtök)

Album

Még hiányzik a tárház

A szolnoki "szép" Tisza-hídról 1933-ban vagy legfeljebb 1934 nyarán készült fotón szinte minden látható, amit ma is megörökíthetnénk a Tiszaliget felől. A felvételt a budapesti Knöpfmacher vagy megbízottja készíthette, de a szolnoki Faragó könyv és papíráruház jelentette meg.

Késő Kádár-kori napsütések

Szolnok Kádár-kori címere került ennek az 1990 előtti mozaikképeslapnak a jobb felső sarkába. A képeket Csobaji Előd lőtte, és nagyjából ma is elkészíthetőek lennének. Igaz, egyiken a szökőkút nem lenne ott, a másikon egy új épület is belógna a képbe, a harmadiknál meg hullana a vakolat.

Baross/Beloiannisz úti felvonulás

Két fotó is fennmaradt a Szolnoki Földművesszövetkezet egyik 1957 utáni május elsejei felvonulásáról, amelyek a mai Baross, akkori Beloiannisz utca két pontját is megörökítették. Csak abban lehetek biztos, hogy ezek a képek sem 1958-ban, sem 1963-ban nem készülhettek.

Épülő új városközpont

A hetvenes évek elején járunk a már épülő Vízügyi székház akkori legmagasabb pontján. Balra az SZTK, jobbra az Ady Endre út, távolabb az ÁÉV székház, a közgé kollégiuma, de még sehol a 24 emeletes. Újabb fotó a MNL szolnoki levéltárában őrzött 43. számú ÁÉV archívumából.

Korszakok találkozása

Az ehhez a szolnoki laphoz felhasznált fotók még a Szapáry utcát örökítették meg, ami az anziksz feladásakor már Ságvári nevét viselte. Valószínű, hogy Weinstock Ernő valamikor a harmincas évek végén készítette ezeket a felvételeket, amelyeket tíz évvel később küldtek Szolnokról Pestre.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum