A második világháború második hónapjának végén sértődött hangú anziksz ment Szolnokról Tiszaújlakra. Érdektelen lehetett, hogy egy legalább tíz éves fotót tartalmazó képeslapon kérte számon Józsefet Mariska. A Sebők divatáru ugyanis a húszas évek végén tűnt el városháza alól.
A belvárosi Tisza-híd lábánál, a Zagyva torkolatával szemben működhetett a harmincas évek elején az ezen a képeslapon megőrződött szolnoki strandfürdő. Nemcsak gondozott, "homokos" partja, de kosaras stégje, vendéglője, öltözői, sőt játszótere is volt a bekerített helynek.
A szolnoki zsinagóga előtt álló és a kamerába néző férfi biztos, hogy nem a mai Sóház utca végén ácsorgott, amikor ez a kép készült. Viszont nem lepődnék meg, ha kiderülne, a fővárosi "Gancz telepen" élő Gizuskának küldött lap postára adója ő volt, aki így egy ősszelfin küldte el szolnoki üdvözletét.
Ott, ahol ma a Verseghy park illetve a Béres József sétány alatti rendezett, mondhatni rekreációs célokat szolgáló Tisza part húzódik, száztíz-százhúsz éve még klasszikus rakpart, azaz rakodóterület volt. Két első világháború előtti képeslappal illusztrálom a környék múlt század elejei állapotát.
Ilus Budapestről érkezhetett Szolnokra 1942 végén. Nem minden alakulhatott úgy, ahogy tervezte, a fizetése is kevesebb lett, és a várostól 7 kilométerre lévő munkahely se tetszett. Hogy mit gondolt Szolnokról, aminek a legvárosiasabb utcájáról készült képpel üzent barátnőjének, nem tudom.
