A Szolnoki Művésztelepről, Szigeti Henrik kiadásában megjelent egyik legkorábbi képeslapon könyörög Gáspár Dezső a francia himnusz összes szólamáért tekintetes Réh Dezsőnek. Akinek a Királyi Kúriára küldte lapját, válaszcímnek pedig a Szolnoki Művésztelepet adta meg.
Hajlok rá, hogy a Magyar utcát a Kossuth tér felől lezáró, a hatvanas évek elején épült társasház a maga idejében és műfajában Szolnok egyik legszebb lakóépülete volt. Ezért sem lehetett véletlen, hogy viszonylag sok fotó készült róla az átadása után. A Fortepanon különösen szép, az épületet majdnem egészben mutató kép található. Sok apró érdekességgel.
Ennek a több mint százéves, meglehetősen rossz minőségű képeslapnak számomra az a legnagyobb értéke, hogy a mai Damjanich múzeum melletti, a Múzeum étteremnek helyet adó lakóház helyén egykor álló épületet is megmutatja. Így kicsit teljesebb a kép a Kossuth tér 1900-as évekbeli állapotáról.
Hogy mit csinálhatott Bódis Ferenc 1934 tavaszán, Szolnokon, ebből az egyetlen képeslapból nem derül ki. Az viszont igen, hogy hosszabb időre tervezhette a távollétét, mert tiszta ruhákat kért szüleitől. Emellett pedig elégedettnek is tűnt, hiszen három nap alatt 70 pengőt keresett. Érdekelte vajon a képeslap, amin Pécsre küldte üzenetét?
Fantasztikus lenne ismerni azoknak a történetét, akiknek ehhez a XIX. század utolsó évében Szolnokon készült, Budapesten postára adott és Amszterdamba címzett képeslaphoz közük volt. Ennél talán csak az lenne érdekesebb, ha tudhatnánk, hogy a Földesi Vilmának címzett anziksz miként élte túl az elmúlt 117 évet, és került vissza Magyarországra.
