E Szolnokon vásárolt képeslapot Budapestről küldte Szegedre az ismeretlen Sándor 1944. május 19-én. A képeken és a szövegben nyoma sincs a háborúnak, pedig addigra már megszállták az országot a németek, Szolnokon is gettóba zárták a zsidókat, és közeledtek az oroszok.
Számomra megrázó, ugyanakkor valahol érthető, hogy a második világháború legsötétebb évében is próbáltak normális életet élni az emberek. Már, akinek még volt módja erre. Mert éppen nem valamelyik fronton harcolt, hadifogolytáborban sínylődött, vagy éppen üldözöttként megfosztották minden emberi jogától és méltóságától. Az ismeretlen Sándor 1944. május 19. előtt nem sokkal járhatott Szolnokon, ahol megvette ezt a hat fotóból álló mozaiklapot, amit már otthonról, Budapestről küldött a szegedi papi szemináriumban élő Dönci nevű barátjának. Bár ezen a képeslapon nincs nyoma a háborúnak, azért érdemes felidézni, hogy a Sándor milyen Szolnokot találhatott itt azon a tavaszon.
Még a június 2-ai nagy bombázás előtt vagyunk. Tehát a képeslapon lévő épületeket, szobrokat Sándor akár ugyanúgy is láthatta, ahogy az ismeretlen fotósok megörökítették azokat korábban. Ha azt feltételezzük, hogy vonattal jött – ami akkor már nem lehetett túl egyszerű -, és felkereste a belvárost, akkor el kellett mennie a Tisza István téren álló Hősök-szobra előtt. Amit 1926. október 10-én József főherceg leplezett le a mai SZTK előtti Hősök terén. Szentgyörgyi István első világháborús emlékműve azonban Sándor szolnoki látogatása után alig egy évvel már nem volt azon a helyen, hiszen a várost elfoglaló Vörös Hadsereg egyik első dolga volt a szobor áthelyezése a mai Tiszai hajósok terére. (Tulajdonképpen hozzátehetnénk: akár meg is semmisíthették volna.)
Amennyiben Sándor tovább ment a főutcán, és esetleg a Zagyva-hídon is átkelt, hogy lássa Radnai Béla 1912-ben felállított Damjanich-emlékművét és a Szolnoki Művésztelepet, akkor súlyos dolgokkal is szembesülnie kellett. Például a szolnoki gettóval, amit a mai Pelikán parkoló és Hild tér környékén jelöltek ki, ahová nemcsak a város, de a közeli települések zsidóságát is összezsúfolták, hogy aztán a cukorgyárnál bevagonírozzák, és a többségüket a pusztulásba küldjék. Nem tudhatjuk, hogy Sándor, vagy éppen a papi szemináriumban tartózkodó Dönci barátja mit gondolhatott erről az egészről. Egyetértett? Szemet hunyt? Otthon, a négy fal között dühöngött? Beletörődött? Titokban segíteni próbált a magyarok által üldözött magyaroknak? Miközben horogkeresztes zászlók lobogtak Szolnokon is, hiszen e képeslap postára adása előtt éppen két hónappal szállták meg az országot a németek.
Még nem ropogtak a fegyverek a város körül, az ellátás akadozhatott, de a május akkor is május volt. Azt persze nem tudom, hogy a Tisza túlpartján, a még álló szép híd lábánál lévő Evezősház állt-e, működött-e még. És vajon 1944 májusában voltak-e még tenisz partik az épület előtti pályákon. Az biztos, hogy ekkor már majdnem két évtizede a Tisza és a Zagyva torkolatánál volt a használatban lévő evezősház, így a későbbi Tiszaliget bejáratánál lévő, és képeslapon fennmaradt épület inkább valamiféle sport- és pihenőházként funkcionálhatott, őrizve az akkoriban már majdnem fél évszázados nevét. És persze Sándor fejében sem fordulhatott meg, hogy a város büszkeségének számító, 1911-ben épített, első vas és beton Tisza-hidunk fél év múlva már használhatatlan lesz, miként a repkénnyel befutatott Evezősházból se sok marad majd.
Felételezhetjük, hogy Sándor nem véletlenül választotta éppen ezt a szolnoki képeslapot. Talán kedveskedni akart a barátjának a megörökített templomokkal. A szolnoki utazása előtt alig 12 évvel átadott evangélikussal, a már akkor is több mint kétszáz éves belvárosival, és a talán az avatásának közelgő ötvenedik évfordulójára készülő reformátussal. Ezek alapján Dönci akár meg is állapíthatta, hogy Szolnokot a vallási sokszínűség, az elfogadás jellemzi. Már, ha megfeledkezett arról, hogy alig három évtizeddel korábban még egészen más három templomra volt büszke ez a város. A Szolnoki Zsinagóga Sándor látogatásakor azonban már lassan negyedszázada nem jelenhetett meg képeslapokon.
Ha nem tudnánk, mikor adták postára ezt a képeslapot, akkor akár azon is gondolkodhatnánk, hogy a fővárosi Monostory György mikor adhatta ki e szolnoki kiadványát. Az evangélikus templom miatt erre 1933 előtt nem kerülhetett sor. És persze az is érdekes kérdés lenne, hogy a hat fotó közül melyik mikor készült, vagy éppen mi minden változott az elmúlt nyolcvan évben. A postázás dátuma azonban teljesen más megvilágításba helyezi ezt a Szolnok békés arcait mutató képeslapot.
