Kevés szolnokibb szolnokit ismerek nála. Itt született, több évtizeden át itt dolgozott, fotók ezrein örökítette meg a várost és a helyieket, szolnoki fotósként tartják számon. Szeptember elején mégis az Alpokalján, új otthonában beszélgettünk. Egy életet élni tudó, boldog emberrel.
Húszéves kora óta bárzongorista akart lenni. Ötven éve előadóművészi engedélye van. Idén lesz hetvenhat éves, de hétvégenként még ma is rendszeresen játszik, sőt egy jazz formációban is benne van. Naponta gyakorol. Bánfi Miklós, Szolnok utolsó bárzongoristája.
Hétszázezer kötet, 58 kolléga, 6 telephely, 45 kiskönyvtár a megyében. Számokban ezekért felel Czakóné Gacov Katalin, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény alig egy éve kinevezett igazgatója. A lényeg azonban a számok mögött, a könyvekben és az emberekben van.
Képei miatt számomra egyik origója Szolnok közelmúltjának. Pályáját többtízezer megjelent kép, tucatnyi tanítvány, könyvbe kívánkozó sztorik, barátok és meg nem kapott elismerések szegélyezik. Nagy Zsolt: A fotós. Akivel szóban is jót lehet kalandozni a múltban.
Csiszár Róbert, a Damjanich János Múzeum munkatársa egy évig dolgozott a "Szolnok szülötte: Pólya Tibor" kiállításon és a kapcsolódó albumon. Az egyébként maga is festő kiállítás rendező azt mondja: keresztmetszetet ad Pólya életművéből, hogy végre méltó helyre kerüljön a művészettörténetben.
