Horváth Gábornak alig van pár mondata a Portugálban, mozdulataival mégis monológokat mond. Nem a részegségről, hanem a reménytelenségről, ami nem sokat változott azóta, hogy Egressy Zoltán megírta ezt a klasszikust. Sebestyén Aba pedig újragondolta nekünk.
Az éppen félévszázada megnyitott Pelikán szálló "aranykoráról" is árulkodik ez a nyolcvanas évek elején készült felvétel, aminek középpontjába a Szovtranszavto, szovjet szállítmányozási vállalat autóbusza került. Akkoriban rendszeresen parkoltak ilyenek a Pelikán előtt.
Szolnoknak a negyvenes évek vége óta nincs főtere, és szerintem a Kossuth tér nem is lesz az, ha újra és újra felmerül az autóforgalom előtti állandó megnyitása. Vannak esetek, amikor érthető a tilalom feloldása, olykor én is áthajtok rajta, de mindenkit győzködnék arról, hogy ne tegyük. Sőt!
Az évtizedekkel ezelőtti március híreiben is felbukkant az 1848/49-es forradalomra való emlékezés, bár hetven, hatvan, ötven és negyven évvel ezelőtt más ünnepek, illetve az azokra való készülődés nagyobb teret kapott. Szubjektív lapszemle a szolnoki napilap egykori márciusi számaiból.
A szolnoki önkormányzat kormánypárti képviselői, kiegészülve az élő szembesítéstől menekülő bukott polgármesterrel, képtelenek meghallani, hogy a helyiek nem kérnek az elektrolitgyárból. A helyiek pedig nem akarják tudomásul venni, hogy a döntési helyzetben lévőket ez nem érdekli.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.