2025.12.3. (szerda)

blogszolnok

4438 CIKKEK

Exclusive articles:

Halló! Zavar valakit?

A téma a szolnoki főutcán továbbra is romokban hever. Ismétlem önmagam? Ha nem lenne okom, nem tenném. A szolnoki Baross utcában sokan járnak, kivéve az illetékeseket. Így az 1-es posta melletti telefonfülke továbbra is "dísze" városunknak. A mellékelt fotó március 4-ei, de készülhetett volna a korábbi egy hétben bármikor. Halló! Halló? Hallucináció? Nem. Rögvalóság. Kit hívjak, hogy zavar-e ez valakit?

Lefkovicsék teltházzal

Tulajdonképpen csak egy apa-fiú konfliktus, amit túlnyomórészt hárman játszanak, lényegében egyetlen házban. Azaz lehetne unalmas kamaradarab is, ám a kiváló forgatókönyv és színészek miatt egy édes-bús, de olykor kacagtató történet a Lefkovicsék gyászolnak.

Weinstock a Szent Ferenc utcában

A baldachin alatt ülő Szomorú Krisztust és a polgári leányiskolát 1914-től lehetett így megörökíteni, mégis Weinstock Ernő volt az első, akinek eszébe jutott ez a kompozíció. Talán azért, mert a nem szolnoki illetőségű fotósnak és képeslapkereskedőnek valami újat kellett mutatnia a sikerhez.

Ő még csak most tizennégy

Adamis Annával ellentétben én a nevét is tudom, sőt a kezét is fogom, de azért az igaz "hogy ő még csak most tizennégy". Barta Tamás hangja helyett az enyémen szól, hogy ki vigyáz rá, és közösen énekeljük "nem tudja, mi vár rá". Tizennégy egykori írással és képpel fújom el a jelképes gyertyát.

Nagy-fenék és hibák

Nagy-fenék, Katona-kút, Fekete-halom, Cukrász-dűlő, Kertészet. Szolnok részei, amelyeket hol feltüntettek korabeli térképeken, hol nem. Persze fenntartásokkal is kezelhetjük a szocialista időkben készült térképeket, mert a szobrok megnevezése se mindig ment. Érdekes utazás 1980-ban.

Kiemelt

A kivétel erősíti

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!

Csak nyár

Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!

László Béla-jelenség

Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.

A Szabadság tér régi szintje

Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.
spot_imgspot_img