A tavalyinál is kiválóbb szombat délutáni program volt a szolnoki csata. Részben azért, mert idén nemcsak a Kossuth téren folyt az ütközet, hanem már a Szapáry utcában is. Sokan voltak kíváncsiak a borítékolható kimenetelű csatára. De sokkal többen is lehetnének.
Eszembe nem jutott eddig, hogy megszámoljam őket. Természetes, hogy léteznek. Van közöttük újszülött, tinédzser korból lassan kilépő, érett középkorú, több is, és talán szép korú, akit eddig nem is ismertem. A szolnoki hidak.
Karczag Ferenc 2005 óta tagja a Szigligeti Színház társulatának. Ebben az évadban az Üvegcipőben, a Tanítónőben és a Kalandban láthattuk, de március 4-től Schiller Ármány és szerelem című drámájában is színpadra lép. Az új bemutató próbája közben beszélgettünk.
Amikor arról írtam, hogy csak haza akartam menni, nem gondoltam, hogy a dilemmám másokat is megérint. Pedig úgy tűnik, nemcsak engem zavar, hogy bizony helyzetekkel nem tudunk mit kezdeni.
Idén is megrendezik az 1849-es szolnoki csatára emlékező hadijátékot a városban.
A szolnoki csata ezúttal a Tiszai Hajósok teréről indul 14.45-kor és a Szapáry úton...
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.