Szolnok közlekedése egy új közúti híd nélkül hamarosan fejre áll. Jelenleg úgy tűnik, a várost északról elkerülő körgyűrű részeként megépülő híd előbb készülhet el, mint a belvárosi átkelő. Ám így is 7-10 éves távlatokról beszélünk. Sorozatunk első részében a még nem létező M4-es híd eddigi történetét elevenítjük fel.
Várom a köremaileket, az iwiw-es üzeneteket, a Facebook-os csatlakozási lehetőséget, és a népi mozgalomról szóló diadalittas híradásokat, amelyek a tűzijátékok pénze után a falra akasztandó százmilliókat is nemesebb célra szánják. Mert számoljunk csak!
Az előzetes alapján hónapokig vártuk, hogy elkapjuk a szolnoki mozikban. Nem sikerült. Alig őt hónappal a hazai bemutató után azonban két jegy, meg két kukorica áráért DVD-n haza is vihettük az Egek urát. Nem bántuk meg.
A Margaréta Pizzéria élvezetéhez kellett egy trükköt találni. Amióta ez működik, sokkal szívesebben járunk a Pólya Tibor utcára nyíló, tabáni vendéglőbe. Amelyik egy igazi one man show.
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt mindennapos látvány volt Szolnok utcáin (is) egy-egy szovjet katonai teherautó, vagy éppen a vállapjukon CA, sapkájukon vörös csillaggal masírozó katona. Akik akkoriban már éltek, egy-két személyes történetet biztosan tudnak mesélni róluk. Én is.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.