"Találjátok ki, mit gyártanak ezek a gépsorok? Minden megfejtő nyer. - Írhatsz rá és vághatod, ide-oda hajthatod!" Valahogy így szólt a nyolcvanas évek egyik reklámja, ami arra akarta rávenni a fiatalokat, hogy tanuljanak papíripari szakmát. Aki Szolnok környékén hitt a reklámnak, az ma már mással foglalkozik.
163 éve ide futott be az első vonat Pestről. 13 éve renoválták az egykori szolnoki indóházat. Azóta pedig lassan, de biztosan szétrohad. Milyen gazdagok vagyunk!
Amikor a hó ropogott a talpam alatt a Kossuth téren, mindig arra gondoltam, akkor jön el az igazi tavasz, ha a Campus Café előtt újra kinyílnak a napernyők, és ismét lesz kedvem inni a limonádéjukból. Megtörtént. Már nem is egyszer. És nem csalódtam.
Szolnok főterét az elmúlt bő száz esztendőben rengeteg képeslapon megörökítették. Az így ránk maradt fotók arról is árulkodnak, hogy miként változott a Kossuth tér.
Turisztikai újságírókat láttunk vendégül tavaly Szolnokon, és többek között a szandai Repülőmúzeumba is elvittük őket. Többségük már azon is csodálkozott, hogy ilyen múzeum egyáltalán létezik, a látvány pedig mindegyiküket levette a lábáról. Szolnok kuriózuma található a katonai reptér bejáratánál.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.