Ha hirtelen kellene válaszolnom, hogy ebben az évadban, melyik volt a Szolnoki Szigligeti Színház legjobb darabja, akkor azonnal rávágnám: a La Mancha lovagja. Kis gondolkodás után lehet, hogy csak dobogós lenne Cervantes története, mert nehéz választani Radó Denise három idei rendezése közül.
Benedek Szabolcs, bár nem itt született, és jelenleg sem itt él, honlapján "nevelővárosának" nevezi Szolnokot. Így azt mondhatjuk, személyében idén szolnoki író is kapott József Attila-díjat. Mint beszélgetésünk során elmondta, nem tudja, mikor jár legközelebb Szolnokon, de ha hívják, jön, mert Szolnoknak nem tud nemet mondani.
Ragács Gyula fotóját 1905-ben adták postára képes levelezőlapként Szolnokon. Minden bizonnyal nem sokkal korábban készült a felvétel, valahol a mai Tisza Szálló előtt, lent a folyó partján.
Ezen a hétvégén nagyszabású programokkal emlékezik Szolnok az eddigi legnagyobb tiszai árvíz tízedik évfordulójára. Meg arra, hogy volt néhány olyan nap, amikor semmi más nem számított csak Szolnok. És a városért össze is lehetett fogni. Lehetne erre sűrűbben emlékezni?
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.