Egyetlen település helytörténetével sem érdemes foglalkozni Saly Noémi írásainak ismerete, illetve ma már a vele készült egyre több beszélgetés meghallgatása nélkül. Nyáry Krisztián pedig az Így szerettek ők első betűje óta a hazai könyvesszakma fontos alakja. A Buksóban beszélgettek.
Miért tarthatta valaki fontosnak, hogy 1913 januárjában arról tájékoztasson egy budapesti özvegyasszonyt, hogy igaz híveként, a szívélyes üdvözletét este tíz órakor írja Szolnokon? Nem zárható ki, hogy az ismeretlen az általa küldött képeslapon látható szállodában írta mindezt.
Áprilisban ünnepelhettük volna az egykori Sport cukrászda születésnapját, az első női űrhajós szolnoki látogatását, a Kossuth téri szökőkutak virágágyássá alakítását és az Árkád és a SZÜV átadását is. Az évtizedekkel ezelőtti Szolnok megidézése közben azért a Tiszaliget is szóba kerül.
A Színműhelyben Szigligeti labor, Szolnok határain túl Szigligeti karaván, a nagyszínházban az öt bérletes előadás mellett A muzsika hangja, aki pedig még az évad vége előtt megújítja a bérletét, az 2025 és 950 forintért vehet jegyet a június 10-16. között Szolnokon tartandó OSZT-ra.
Ez csak vicc lehet. Mert kizárt, hogy 2025-ben egy magára adó szakmunkás azt gondolja, hogy a városházával szemben, egy fára felkötözött tábla a megfelelő reklám. Szerintem valaki, valahol találta ezt a táblát, és jó ötletnek vélte, hogy az ellopott Sellő hűlt helye mellé kiteszi ezt a táblát. Vagy lehet, hogy így oldódik meg a Sellő rejtélye? Lehet, hogy fel csak kellene hívni azt a számot, és nem is a karosszériás venné fel. Az utcai vicceket olykor tovább kell gondolni.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.