Csak egy apró csavar. A fa úgysem szól. Jobb lenne, ha szétdobálnák a csikket meg a szemetet a fa körül? Tekinthetjük ezt recycling-nak is, hiszen ez a kukává lett konzervdoboz végezhette volna egy kukában is, aztán meg egy szeméthegy gyomrában, ahol évszázadok alatt bomlik le. Most tényleg ez a legnagyobb baj? Milyen kép? Nehogy már ez az apró doboz rondítson bele a városképbe! Tudjunk már viszonyítani! Jóvanazúgy.
Nem szeretném magyarázni a Magyarázat mindenre című filmet. Azt viszont nagyon szeretném, ha Reisz Gábor új moziját sokan megnéznék. Mert talán hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy egy kicsit jobb hely legyen ez az ország. Szerintem ugyanis benne van, hogy most miért nem az.
Az Árkád folyosóját a Naplóm rovatban megjelent írás óta legalább egyszer kitakarították. A probléma megoldva? A hozzászólások alapján úgy tűnik, sok szolnoki szerint ez csak látlelet volt.
A 900 éves Szolnok tárgyi emlékei között bukkant fel egy mindössze 1,5x2 centiméteres, fekete, arany, piros színekkel operáló kitűző, amely felirata szerint az 1975. június 21-22-én rendezett Fúvószenekari Találkozóra készült. Összesen tizenegy zenekar mintegy 500 tagja kapott anno a jelvényből.
Ezt a háromképes szolnoki mozaikképeslapot Kunszentmártonba küldték innen valamikor 1928 után. Talán egy játékvezetői edzőtáborból, és még az sem kizárt, hogy csak az ötvenes években. A Tisza szállós fotót még soha se láttam képeslapon, de még felbukkanhat.
Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!
Másfél évtized hagyományát követve, a mai nappal nyári szünetre vonul a blogSzolnok, vagyis augusztus 21-ig nem frissül az oldal. Ha valakinek nagyon hiányzik, keresgéljen az elmúlt 15 év vagy csak a 2025-ös év cikkei között. És közben pihenjen, töltődjön, kikapcsolódjon, hogy aztán újra olvasson!
Nevezzük így a jövőben azokat a szolnoki történéseket, amiket megszállott emberek akkor is megvalósítanak, ha hivatalos helyről segítséget és támogatást nem vagy alig kapnak. A jelenség fontos mozgatója, hogy az aktuális illetékesek tudják, a megszállottak akkor is megcsinálják, ha belepusztulnak.
Micsoda nyüzsgés Szolnok legforgalmasabb terén, ami nemcsak azért különleges, mert több mint 130 éve nem változtatták meg a nevét, hanem mert az előző századfordulón megörökített házai közül csak kettő tűnt el azóta. A szolnoki Szabadság térnek csak a szintje változott e kép születése óta.