A Kossuth tér és a Táncsics út sarkán bő fél évszázada díszíti a „lordok háza” nyugati homlokzatát Dózsa Farkas András valószínűleg „Tudomány és művészet” című alkotása. Elhelyezéséről, leleplezéséről szinte semmit se lehet tudni, pedig alkotója a hazai ipari formatervezés úttörője.
Gyerekként számomra ez a köztéri alkotás volt „A” szolnoki szobrok egyike. A Tiszaliget bejáratánál egykor állt „fagyisember”, a Kossuth tér közepén ágaskodó férfi, és ez a két kecses női alak rögzült leginkább a hetvenes években nyiladozó elmémben. Tehát, hogy ez a „dombormű” legalább ötven éve ott van a Kossuth tér és a Táncsics út sarkán, abban egészen biztos vagyok. Azt azonban eddig nem tudtam kideríteni, hogy pontosan mikor is szerelték fel a hatvanas évek közepén épült társasház nyugati homlokzatára ezt a műalkotást. Holott komoly munka lehetett a legalább négy és fél méter magas alakok rögzítése, nagyjából három emelet magasságban. Igaz, éppen elhelyezésük miatt, biztosan nem volt olyan ünnepség, amikor leplet lerántva avathatták volna fel.
Be kell vallanom, nagyon sokáig azt hittem, hogy ezeknek a szobroknak a színjátszáshoz van közük, és miként a Köztérképén, Tóth György Gyigyi bácsi bejegyzésében olvasom, ezzel nem voltam egyedül. Ő egyébként azt írja, hogy Dózsa Farkas András alkotása már 1965-ben elkészült, de csak három évvel később került a helyére. Az alkotás címe pedig „Tudomány és művészet”. Ha jobban megnézzük az elmúlt évtizedekbe soha fel nem újított vagy letakarított – ennek megfelelően erősen madárürülékes – alakokat, akkor beléjük tudjuk látni, hogy a magasabban lévő a tudomány lángját tartja a kezében, míg társa talán valamilyen művészeti alkotást emel a fel. De persze más értelmezése is lehet a két kecses nőalaknak, amiket „hullámzó drapéria” ölel körül.
A tudomány és a művészet, mint alkotásra ösztönző témát támaszthatja alá maga az alkotó, Dózsa Farkas András (1902-1982) életútja is. Hiszen a Horthy-korban induló, és már akkoriban is elismert művész, 1950-ben – a hasonló német iskolát megelőzve -, a Magyar Iparművészeti Főiskolán létrehozta a Fémipari formatervezői tanszéket. Munkássága sikerét mi sem jellemzi jobban, minthogy közel negyedszázados tanszékvezetői ténykedését követően, halála után öt évvel róla nevezték el az ipari formatervezői szakma legrangosabb díját, ami a rendszerváltást is túlélte. Persze a tanítás, és például a Csepel Művekben készülő Tünde robogó formatervezése azzal is járt, hogy az ötvenes évektől mind kevesebb köztéri szobrot alkotott. Ha mégis foglalkozott ilyesmivel, akkor a különböző fémmegmunkálási technikák kerültek nála előtérbe, illetve előszeretettel próbálkozott épületdíszítő lemezborításokkal. Lehet, hogy tévedek, de nekem úgy tűnik, hogy mindezen törekvéseinek ötvöződése a Táncsics Mihály út sarkán látható szolnoki szobra.
Amit nemcsak azért becsülhetnénk különösen, mert egy különleges technikával készített, domborított fémlemez szoborról van szó, hanem azért is, mert Dózsa Fazekas Andrásnak ma már nagyon kevés köztéri alkotása áll. Részben, mert a háború előtt készültek elpusztultak, részben, mert mint utaltam rá, tanszékvezetőként nem volt ideje alkotni. Így az egyetlen szolnoki szobra kapcsán az is roppant érdekes, hogy az akkor már hatvanon túli művészt, tanárt, ki és mivel tudta rávenni egy tulajdonképpen monumentális alkotás elkészítésére. Azaz a „Tudomány és a Művészet” kapcsán nemcsak azt kellene kideríteni, hogy mikor és hogyan került a szolnoki Táncsics utca és Kossuth tér sarkára, hanem azt is, egyáltalán mi ösztönözte a művészt a „két hölgy” megalkotását.
