A Szolnokról induló és odaérkező vonatok és buszok 1955-ös, kísérőszínnel, 28 oldalon nyomtatott, illetve az egy évvel későbbi, már csak kétszínű, 24 oldalas menetrendeket az elmúlt hetekben mutattam be a blogSzolnok 1xVolt rovatában. A birtokomban lévő harmadik kis menetrend azonban nem az elvileg következő, 1956 novemberétől 1957 júniusáig érvényben lévő kiadvány, hanem az 1957 őszén megjelenő. Sajnos nem tudom, hogy a Magyar Hirdető Szolnoki Kirendeltsége eleve nem tudta megjelentetni a forradalom utáni menetrendet, avagy csak nekem nem sikerült megvenni. Az mindenesetre biztos, hogy a tulajdonomban lévő három menetrend közül ez az utolsó a leggyengébb tartalmú, mintha elveszett volna a lelkesedés, és csak le akarták volna tudni a hirdetésekből megjelenő, a korábbiakban kifejezetten praktikus, zsebre rakható menetrendet.
Ami leginkább feltűnő, hogy megjelennek az általános – ma úgy mondanánk „imázs” – hirdetések, amelyek nem egy konkrét üzletet vagy terméket reklámoztak, hanem általánosságban hívták fel a figyelmet valamire. Abban talán még semmi meglepő nincs, hogy e 24 oldalas, kék-fehérben megjelenő kiadvány középső oldalának egyik hirdetését a totó és lottónak szentelték, hiszen az új szerencsejáték – az ötös lottó – csak 1957 tavaszán indult. Igaz, a rendkívül egyszerű „kreatív anyagból” nem derült ki a hirdetés feladójának a neve. Nem is tudom, hogy a hazai lottó indulása után pár hónappal létezett-e már a „lottóigazgatóság”, avagy az egyetlen lakossági bank privilégiuma volt a szerencsejáték is.
Ennél talán érdekesebb például a takarékbetét gyűjtésére ösztönző, ugyancsak „egész oldalas” hirdetés, ami nem egy konkrét szolnoki címre irányítja az olvasót, hanem általánosságban a Takarékpénztár fiókjaiba és a Postahivatalokba.
Persze lehet azt mondani, hogy ezzel a hirdetéssel csak nyitott a nem szolnoki lakosok felé a kiadó, hiszen így a környékbeliekhez is szólhatott a kiadvány. Amit akár alá is támaszthat a talán az Állatforgalmi Vállalat által megrendelt hirdetés, ami hízlalási szerződésre – azaz, otthoni gazdálkodásra – próbálta ösztönözni a nem feltétlenül városi utazókat. És nem ez volt az egyetlen ilyen hirdetés. Mert például valaki a gyümölcskártevők elleni, idejében történő védekezésre is fontosnak tartotta felhívni a kistermelők figyelmét – hobbik ekkor még nem léteztek -, a szövetkezeti agronómusokhoz irányítva az érintetteket. Itt jegyezzük meg, hogy 1957-ben éppen két téeszesítés között volt az ország, hiszen az ötvenes évek elejének kudarca után még nem vágtak bele abba, ami majd megalapozta a híres magyar mezőgazdaságot.
Ha az „imázs” hirdetések mellett még valami különlegességét kellene említenem ennek a számomra kifejezetten érdekes kiadványnak, akkor a fentiekben már feltűnő, a maszek világ felé elmozduló reklámokat említeném. Mert nemcsak az otthoni termelésre, a nagyobb értékű beszerzésekre való takarékoskodásra hívták fel a figyelmet, hanem például a családi ház építésének lehetőségére is, amire szívesen vállalkozott a Szolnoki Épületkarbantartó KTSZ (kisipari termelőszövetkezet). Arról nem is beszélve, hogy megjelenik az első maszek – azaz magánszemély vállalkozó – hirdetése: Fehér Béla, a Kossuth tér 10. szám alatt pénztárgép, töltőtoll (!), írógép, számológép – ezek természetesen még mechanikusak voltak – és varrógépek jótállás melletti javítására vállalkozott.
Az előző két kiadványhoz képest nemcsak darabszámra kevesebb a hirdetés, de jóval ritkább a kiskereskedelmi reklám. A címlapon a legendás 33-as kínálja magát, míg Állami Áruház a belíven hívja fel magára – az előzékeny kiszolgálásra, a lóden kabátra és a minden egy helyen előnyeire – a figyelmet. Rajtuk kívül a sírköveket gyártó Mozaik- és Cementárugyár, a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat cipőboltjai, üveg és porcelánboltjai, az Állami Könyvesbolt és a Háziipari Termelőszövetkezet vásároltak kereskedelmi egységeket reklámozó felületeket. Mellettük a Fodrász KTSZ és természetesen néhány szórakozóhely fért még be a kiadványba: megjelenik a Tünde cukrászda, a Nemzeti és a Tisza szálló hirdetése. No és az immár negyedik önálló évadát kezdő Szigligeti Színház hirdetése, amely nem kevesebb, mint tíz előadást kínált az 1957/58-as szezonra.
És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy ez egy vonat- és buszmenetrend. Csakhogy a helyközi buszok menetrendje majdnem teljesen hiányzik, holott néhány viszonylat a szolnoki közlekedőket is kiszolgálhatta. A szolnoki városi járatok felsorolásánál pedig eltűnt a viszonylatok számmal vagy betűvel való jelölése, holott 1955-ben és 1956-ban ezek még evidensek voltak. Arról nem is beszélve, hogy a helyi járatok kínálatából hiányoznak az olyan csemegék, mint a színházi előadásokhoz igazodó időpontok. Valami megváltozott 1956-ról 1957-re, Szolnokon is.
