A magam részéről egészen elképesztőnek tartom, hogy Szolnok város hivatalos honlapja úgy működött az elmúlt egy hónapban, mintha nem is lettek volna önkormányzati választások október 13-án. Több mint négy héttel a voksolás után még az előző képviselőtestület névsora érhető el az oldalon, és egy fél mondat sem olvasható arról, mikor alakulhat meg az új közgyűlés (november 12-én reggeli állapot). Közben a közösségi oldalakon keringenek a kósza hírek, találgatások, okoskodások. (A november 13-ai alakuló ülés dátumára én is így bukkantam.)
Mindenesetre a magam részéről mind a tizennyolc megválasztott képviselőnknek most bevések egy hatalmas egyest. Mert első hónapjukban alaposan megfeledkeztek rólunk, választókról. Talán annyit megérdemeltünk volna, hogy kikerül a város hivatalos oldalára a megválasztottak névsora, bemutatkozása – hiszen már átvették a megbízólevelüket -, némi tájékoztatást kapunk az első közgyűlés előkészületeiről, illetve nem az utolsó pillanatban jelenik meg az alakuló ülésre szóló meghívó.
De lehet javítani! Legalábbis nálam.
Például azzal, hogy a testületet alkotó tizennyolc személy a következő öt évben nemcsak a propaganda szintjén szajkózza, hogy értünk és Szolnokért vannak, hanem ezt a tetteikkel bizonyítják. Mert őszintén megmondom, hogy október 13-a óta teljesen hidegen hagy, hogy Szolnok döntéshozói közül ki, milyen szervezet színeiben jutott székhez. Kizárólag az érdekel – érdekelne -, hogy mit tesz a városért és értem. Amibe nem értem bele egymás szívatását, emberi megalázását, látszólagos politikai hasznot hozó ügyek habosítását, és pórcselekvésnek számító, véget nem érő, jövőt sorvasztó viták generálását. Nem érdekel a duma, hogy ki, mit rontott el, ki, mit csinált vagy nem csinált, mit kellett vagy lehetett volna másként. Főleg, ha a múlton már nem lehet változtatni. A tettek érdekelnek, amelyek a jövőt jelentik. És amiknek az eredményeit – bárki, bármit is mond – nem lehet elhazudni. A történelem súlyos mérleg. Azonban én nem a jövőből szeretnék visszanézni, hogy miért hagytunk ki lehetőségeket, hanem a mában szeretnék élni velük.
Legyünk egy kicsit reálisak. Erre az október 13-án kialakult felállásra nagyon csúnyán ráfaraghatunk. Mert van két, látszólag egymásnak feszülő térfél az új testületben, amelyekről akár mutogathatnak is egymásra a választottjaink, hogy mindig a másik miatt nem haladunk előre. Mindez akár azt is jelentheti, hogy öt évre elakadunk, és csak pörgünk egyhelyben, mint a sárba ragadt kerék. Ebben az esetben az energiák nem arra fognak elmenni, hogy Szolnok fejlődjön, hanem hogy mindenki bebizonyítsa a másik oldal alkalmatlanságát. Csak szólok, hogy ez senkinek sem lesz jó. Pártállástól, szimpátiától, október 13-ai szavazattól függetlenül.
Nincs más lehetősége a két oldalnak, mint okosan együttműködni, ha kell összefogni, egymást kiegészíteni, és persze figyelni a tiszta kezekre. Az október 13-án kialakult felállás a város hasznára is válhat. Azzal, hogy az egymásra utaltság miatt nem lehet simlizni, sumákolni, valódi egyeztetések nélkül dönteni. Az elsőre nehézségnek tűnő felállásból aranyat kovácsolhatna ez a tizennyolc ember. Mert mondjuk, kellő intelligenciával és alázattal akarják Szolnokot és lakóit szolgálni. Ebben az esetben pedig aranybetűvel kerülhetnek be a város történelmének lapjaira. Kívánom nekik és magunknak, hogy ez a forgatókönyv valósuljon meg!
Azonban, ha ez nem sikerül, akkor szeretném felhívni a választópolgárok figyelmét, hogy tévedés azt gondolni, egy egymással acsarkodó, tehetetlen, sárdobáló társasággal kell végigcsinálnunk a következő öt évet. Láttunk már lemondó tisztségviselőket, képviselőket, egész testületeket. Az éveken át tartó egyhelyben topogásnál a pár hónapos útkeresés is jobb. Persze ehhez az kell, hogy legyenek olyan választópolgárok, akiket nemcsak október 13-áig vagy 13-án érdekelt a város sorsa. És képesek nyomást gyakorolni azokra, akik nem valami égi hivatalt nyertek el, hanem helyettünk dönthetnek, dolgozhatnak, kínlódhatnak, hogy nekünk, és az utánunk jövő szolnokiaknak jobb legyen.
Hosszan sorolhatnám, mi mindent várok a következő öt évtől. Meg is fogom tenni. De elsőre nekem most az a legfontosabb, hogy a választók akaratából közös munkára kényszerített emberek mutassák meg, képesek csapatot alkotni, és ugyanarra a kapura játszani. Aztán, ha nem jönnek rá maguktól, hogy mire lenne szüksége ennek a városnak és lakóinak, akkor majd elkezdek én is a partvonalról bekiabálni. Mert bár az első hónap után bevéstem egy méretes karót a képviselőink bizonyítványába, hinni akarom, hogy csak az új helyezet okozta megszeppenés miatt viselkednek úgy, mint az első osztályba lépett ovisok.
Nálam lehet javítani. Pontosítok. Nem lehet, hanem kell!
