2025.12.1. (hétfő)

Bajok a négyesen

Bajok a négyesen

Dátum:

Csak a saját tapasztalataimból tudok kiindulni és azok alapján véleményt formálni. Tehát elképzelhető, hogy Virág elvtársnak van igaza, és nem kell mindent elhinni, amit a vaksi szemével lát az ember. De ha nem hagy nyugodni egy dolog, akkor képtelen vagyok ellenállni a klaviatúra vonzásának.

cegled2Rendszeresen járok Budapestre autóval, és az is gyakran előfordul, hogy éjszaka jövök visszafelé a négyesen. Beképzeltségem odáig ér, hogy azt gondoljam, amit rendszeresen látok vagy nem látok, az a nagyszámok törvénye alapján valamiféle statisztikai átlagnak tekinthető.

Nagyon sokszor azt látom, hogy az Abony és Cegléd közötti kétszer-kétsávos út végén, nem sokkal a ceglédi körforgalom előtt, jól elbújva a zöld terelőbója mögött, egy rendőrségi bemérőautó ácsorog. Ha valaki Szolnok felől megy Pestre, akkor sokáig 110-zel haladhat, majd jön egy kilencvenes, aztán pedig egy hatvanas korlátozó tábla. A két tábla között az előírt sebességre fékezni csak jó időben, és olyankor is csak akkor lehet, ha mögöttünk nem jön senki. Ezt többször kipróbáltam, ne kísérletezzenek vele!

Azt is tapasztalom, hogy a Szajol óta két sávon haladó forgalom gyorsabb szereplői, ezen a pár méteren még próbálják leelőzni az vánszorgó teherautókat. Tehát ide kiállni egy bemérőautóval, tuti siker.

A már sokszor idézett Hofi Gézát ismét citálom. Szerény nyomott véleményem szerint bemérőautóval ott ácsorogni csak és kizárólag egyetlen célt szolgál: a pénzgyűjtést. Az ott ácsorgó rendőr se nem szolgál, se nem véd. Egyet csinál: munkának látszó tevékenységgel tölti az idejét közpénzen. És ez még akkor is így van, ha parancsnok küldi oda. Mert az a parancsnok, akinek ennyire telik – ismét Hofit idéztem – totálisan alkalmatlan a feladatai ellátására, és szívem szerint két év tiszaburai gyalogos járőrszolgálattal jutalmaznám.

Már csak azért is, mert ugyanez a parancsnok lehet az, aki a rendőreit éjszakára jól eldugja. Akinek hozzám hasonlóan volt már szerencséje éjszaka erre közlekedni, az aktív, passzív vagy elképedő résztvevője lehetett a román járművezető kollégák halált megvető mutatványainak. A 405-ös úttól Szolnokig egy külön tanulmányt lehetne írni azzal a címmel, hogy Miként hágjunk át minden közlekedési szabályt büntetlenül.

cegled3_400Mert rendőrt ebben az időszakban még véletlenül se láttam erre. Tudom, hogy elfogyott a túlórakeret, meg a kilométer, miközben fényes nappal bemérőset játszottak a ceglédi körforgalomnál. Meg azt is megértem, hogy egy-két román rendszámú autót éjszaka elkapni iszonyatosan macerás, megerőltető, és fele annyi bevételt nem hoz, mint két kattintás a kamerával.

Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ha csak próbából csinálnának ilyesmit a Cegléd környékén illetékes rendőrök, akkor talán kicsit javulna a statisztika. Nem, nem az ő pénzbeszedési statisztikájuk, hanem a négyes baleseti statisztikája. És akkor tényleg elmondhatnák magukról, hogy szolgálnak és védenek. Például bennünket, szolnoki autósokat is.

(Félreértés ne essék! Nem azért írtam ezt a cikket, mert bemértek. Erre még nem került sor, viszont román rendszámú autó már sodort elképesztő helyzetbe.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szabad Nép ötpercek

Ma már mindenki zsebében ott lapul egy komplett tévéstúdió, ami elegendő ahhoz, hogy a közösségi oldalakon megosztható filmeket készíthessen szinte bárki. Ez pedig sokakban tévképzeteket kelt. Mert lehet úgy valódi a tájékoztatás, ha kérdezni nem, csak "közleményeket" nézni lehet?

Pozitívnak lenni jobb

Egyébként jól hangzana, de ez most egy hülye mondat. Pedig igaz. Természetesen ne úgy legyünk pozitívak, és még véletlenül sem akarok a vírussal viccelődni. De a pozitív szót használni akarom. Mert így próbálok gondolkodni és hozzáállni ehhez az egész, fura helyzethez. Magamnak írogatok.

Tovább a szolnoki úton!

Amikor azt gondolod, hogy a szolnoki közlekedésben már nem tudnak újat mutatni, akkor a Baross és a Petőfi út kereszteződésében felbukkan egy szürke Polo, ami a Petőfiről érkezők előtt vár a pékségben vásárlókra. Szolnoknak nem több sáv meg új híd kellene, hanem szabályos közlekedők.

-16 stop!

A West Balkánban történtek kapcsán felvetődött, jogszabályban kellene korlátozni, hogy a 16 éven aluliak este 10 után ne tartózkodhassanak szórakozóhelyeken. Azt hiszem, a Szolnok belvárosában élők ezt örömmel támogatnák. Igaz, megelégednének a meglévő előírások betartatásával is.