(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. február 5-én jelent meg először.)
Bár legalább három vagy négy éve létezik a „budapestigangok – avagy egyszer a körfolyosó is véget ér” című és önmeghatározású Facebook oldal, a Jándi Péter által indított gyűjtéssel csak mostanában találkoztam. Be kell vallanom, hogy bár igyekszem minél kevesebb időt a közösségi oldalak bújásával tölteni, az FB oldalhoz kapcsolódó „gangvégek” Instagram felület teljesen beszippantott. Részben azért, mert úgy tűnik, rengetegen rákattantak a bérházak belső részeinek a fotózására, így sűrűn frissül a profil. Részben meg azért, mert egyszerűen káprázatosak a bérházak általában nem látható belső udvarai, lépcsőházai, gangjai. Eddig is imádtam a szép bérházakat, de ezek az oldalak csak tovább fokozták az érzelmeimet.
Fontos tudni, hogy egy becslés szerint Budapesten a 19. század közepétől nagyjából hatezer bérház épült. Ezeknek többnyire csak az egyik oldaluk néz az utcára, a többi részük L, U vagy O alakban öleli a rendelkezésre álló telkeket. Legtöbbjük földszintjén és/vagy pincéjében üzletek, műhelyek vannak és voltak, az utcafronton és az első emeleten a nagyobb és elegánsabb lakások kaptak helyet, míg egyre feljebb és egyre távolabb az utcafronttól – az udvar mélyén – kisebb és szegényesebb lakások készültek. Kerülettől, a kerületeken belüli elhelyezkedéstől függően sokféle minőségben, kivitelben és díszítettséggel épültek ezek a házak, amelyek tulajdonképpen Budapest arculatát adják. És tegyük hozzá: hatalmas szerencse, hogy többségüket inkább felújítják mintsem kétes esztétikai érzékű befektetőknek és buldózereiknek engedik át.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy a gangos bérházak csak a fővárosra jellemzőek. Ha szerényebb kivitelben, de Szolnokon is épültek ilyenek a 19. század közepétől a második világháborúig. A sort egyértelműen az Obermeyer Lajos által 1856-ban épített, L alaprajzú, eredetileg nyitott folyosós, kétemeletes lakóház nyitja, amelyben ma a Varga Katalin gimnázium működik. Az első világháború előtti klasszikusok közé tartozik a Kossuth és a Dózsa György út sarkán álló, 1905-ben épített „biztosítós bérház”, vagy éppen a Sóház út és a Tiszai hajósok terének találkozásánál lévő Barta-palota. A két világháború közötti időszakról pedig a Szapáry utcai Czinóber ház, a Damjanich út 1. szám alatti vagy éppen a Városházához simuló, Táncsics utcai „városi bérház” mesélhetne. A sort pedig a Hatvanas ABC-nek helyet adó, a második világháború végére elkészült Cukorgyári bárház zárja, amely még klasszikus, de már nem nyitott folyosós bérháznak tekinthető.
A „gangvégek” profilon gyűlő fotók nemcsak a fővárosi bérházakba engednek bepillantást. És nemcsak a gangokat – ez egy értelmező szótár szerint: „nagyobb bérházak udvari lakásait a lépcsőházzal összekötő, erkélyszerűen épített nyitott folyosó” – mutatja be, hanem a nem kevésbé izgalmas bejáratokat, lépcsőket és lépcsőházakat, és mindezek apróbb vagy nagyobb részleteit. Többségében olyan gyönyörű fotók kerülnek fel a két felületre, hogy az embernek kedve lenne azonnal elindulni, és bebarangolni a megmutatott udvarokat. Csakhogy ebben nem csupán a koronavírus akadályoz bennünket, hanem a bejárati kapuk, teljesen jogos zárása. Azaz el kell fogadnunk – és talán ezért is kell sűrűn látogatnunk ezeket a felületeket -, hogy a bérházak ruhái (főhomlokzatai) mögé ritkán leshetünk be személyesen, holott a házak és lakóik igazi arca ott bent, azokban az intim részekben tárulkozhat fel igazán.
Szóval, látogassák a „gangvégek” profilt, de soha ne felejtsék el, hogy Szolnokon is vannak ilyenek. A cikk illusztrációjául szolgáló, nem webes kivágások ugyanis mind helyben készültek. Mert Szolnoknak is vannak titkai.
