Aki életében nem járt Szolnokon, és az első élménye a városról ez az 1980-ban készült mozaikképeslap, az azt gondolhatta, itt minden beton és új, semmi sem maradt a múltból. Annak ellenére, hogy az anziksz jobb felső sarkában épp a város 900 éves múltjára emlékeztető Tanúhegy látható.
Ezt a viszonylag drága mozaikképeslapot természetesen a korabeli monopol cég, a fővárosban székelő Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg. Hogy volt-e ezeknek az anzikszoknak megrendelője, avagy valami terv szerint került sor az egyes települések bemutatására, sajnos nem tudom. Miként azt sem, hogy a bemutatott város vagy község részéről valaki beleszólhatott-e abba, hogy mi kerüljön, vagy nem kerüljön egy-egy ilyen lapra. Hiszen ezek a több ezer példányban megjelenő kisnyomtatványok mégiscsak az adott település hírét vitték, mégiscsak üzenetet hordoztak, ráadásul éveken keresztül. Ezt a lapot nézegetve, Szolnok esetében például azt, hogy ez egy rettentő modern, csupa beton város, ahol semmi sem maradt a múltból.
Ehhez az 1980-ban kiadott, 3 forint 50 fillérbe kerülő – a postázása csak egy forint volt -, minőségi műnyomó papírra, színesben nyomott, hullámos szélű képeslapra azonban nem új képek kerültek, hanem az archívumból válogattak a szerkesztők. Arra már nem véve a fáradtságot, hogy a három építményről valamit eláruljanak, így az idegen csak a bal oldali képről tudhatta, hogy az egy szálloda. De, hogy a jobb alsó épület micsoda? Netán a kör alakú képben mi látható, és az miért fontos, az még a hátlapra se került fel, nemhogy a képes oldalra. Mindebből a magam részéről arra következtetek, hogy a gyártók számára a termék elkészítése, és kevésbé a tartalom volt a fontos, és nem sok közük lehetett a városhoz.
A jobb alsó kép egy olyan épületet ábrázol, ami bő évtizede nem áll már, így a most felnövő gyerekeknek se lehet róla emléke. Akik azonban a kétezres évek elején már úgy jártak a Damjanich uszodába vagy sétáltak a Verseghy-parkban, hogy emlékeznek is, azok rögtön tudják: ez a fura alakú, fehér épület a Dami fedett uszodája és egyben a versenymedence lelátója. Ami alig negyven évig állt. Miközben az elkészültére majdnem másfél évtizedig vágytak a Szolnokiak, hiszen nem volt fedett uszoda a városban.
Az 1350 négyzetméteres épületet, a Debreceni Tervező Vállalat elképzelései alapján, 1965-ben kezdte el építeni a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat. Az akkor 5,8 millió forintba kerülő beruházást 1967-ben adták át, így végre Szolnoknak is lett egy 33,3 méteres fedett medencéje, tetején egy olyan 600 fős lelátóval, ahonnan a kinti nagymedencében zajló sporteseményeket lehetett nézni, vagy éppen napozni.
A maga nemében egészen különleges, a park felé árkádos, sok helyen áttört betonfal hatású épületet részben az akkori park rovására húzták fel, és nagyjából a mai kerékpárút és járda helyén a SzolnOK felirattól egészen a rózsakertig elnyúlva állt. Egészen 2007-ig, amikor a Damit bezárták és 58 év után elbontották. És, ami miatt még érdekes ez a kép, az a felénk közelebb eső homlokzaton látható hirdetések. A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek (TVM) országosan is híres Tomi mosóporcsaládjának reklámjai sorakoznak a falon.
Kicsit más sors jutott a fél képeslapot elfoglaló Hotel Pelikánnak. Amiről ez a kép nem sokkal az 1975. március 25-ei átadás után készülhetett. Legalábbis erre következtetek az épülettől jobbra lévő, a mai Hild tér rendezetlenségéből.
Maga az épület a város alapításának 900 éves évfordulójára, a Szapáry (akkor Ságvári) úton lévő Nemzeti szálló kiváltására épült 80 millió forintból. Elég hosszan, hiszen az alapozás már 1970-ben megkezdődött, de igazán csak 1973-ban kapott lendületet a beruházás. Aminek eredményeként megszületett az a 6400 négyzetméteres komplexum, amiben 156 vendégnek volt hely a 96 szobában, 300 fős étteremmel, 150 fős eszpresszóval, drinkbárral, ajándékbolttal, sőt dollárbolttal is rendelkezett. És nem mellékesen a nyitáskor 129 embernek adott munkát.
A kép előterében lévő beton virágtartók az Agóra építésekor tűntek el. A hatalmas lépcsőt pedig alig néhány éve bontották el a már nem szállodaként működő Pelikán elől. Aminek kapcsán akkor is elmondtam, hogy ez az elsőre öncélúnak tűnő monstrum egy meg nem valósult álom emlékét őrizte. Annak idején ugyanis azt tervezték, hogy az új városközpontban felépülő szállodát, művelődési házat, áruházat (Centrum) és a köztük lévő épületeket egy emeletnyi magasságban körbefutó passzázs köti majd össze. Ahová az SZTK irányából – a ma már szintén nem létező rámpán – akár autóval is fel lehetett volna hajtani.
Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az ezen a képeslapon megörökített három szolnoki építmény közül egyedül Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós Tanúhegy című kompozíciója őrizte meg eredeti funkcióját. Már, ha valaki veszi a fáradtságot, és a Jubileum tér közepén álló, egymásra helyezett ?időszeletekből? álló emlékművet alaposabban megnézi. Az 1975-ben, a tér többi fontos építményével egy időben leleplezett alkotás ugyanis alulról fölfelé haladva – mintegy régészeti rétegekre is asszociálva – Szolnok múltjáról tanúskodik. Tetején például a Tanácsköztársaság pillanataival. Valószínű egyébként, hogy ez a képeslap legrégebbi felvétele, hiszen a két frissen ültetett tuja között egy olyan szürke Ikarusz látszik, amilyen a kiadás pillanatában már nem nagyon közlekedett a városban.
A tulajdonomban lévő szolnoki mozaikot egyébként 1983. június 29-én Dóra és Enikő küldte tanáruknak Kisújszállásra. Feltételezhetően a Tiszaligetben lévő úttörőtáborból. Nem sajnálva akkor több mint négy gombóc fagyi árát egy ilyen üdvötletre.
