A tűzőrök megfigyelőhelyéül is szolgáló belvárosi nagytemplom tornyából készült az ehhez a budapesti kiadású képeslaphoz használt 1914 utáni szolnoki fotó. A nem túl jó minőségben színezett képeslap birtokomban lévő példányát egy bohém társaság küldte a katonáskodó Bélának 1917-ben.
Sajnos e képeslap hátuljáról éppúgy nem lehet kisilabizálni, hogy Bélának mi lehetett a vezetékneve, mint azt, ki(k) küldhette neki ezt a szolnoki látképet. A címzés és a postázás dátuma alapján egyértelmű, hogy Béla éppen katona volt 1917. június 23-án, ám az nem világos, hogy a szöveg jelentős részének írója szolnoki volt, avagy csak a városban vendégeskedett. Mindenesetre az anzikszon arról számol be a katonáskodó barátnak, hogy a képeslap jelentős részét író egyik vendégségből a másikba esik, ahol hölgyek társaságát élvezheti, sőt még színházba is invitálják. Nem világos, hogy a főszöveg bal felső sarkába ugyanaz a személy, vagy esetleg egy Bélát ismerő hölgy – talán Ibolya – firkantotta oda, hogy „gyere már haza”. Azaz nemcsak szülők, gyerekek, házastársak várták haza a katonáskodókat, hanem a barátok is, akik az első világháború idején is próbáltak normálisan, olykor kicsit bohém módon élni.
Maga a képeslap egyébként meglehetősen háborús minőségű. Viszonylag gyenge, puha papír feltűnően rossz színezéssel. Nehéz eldönteni, hogy az 1917 körül már a hátországban is jelentkező hiánygazdaság, vagy a képeslapok iránt megugrott kereslet mindenáron való kielégítése miatt lett ennyire rossz minőségű ez a szolnoki látkép. A mai Templom és Sóház utcákon túli – azaz a képeslap bal oldalán lévő – házak szinte csak pacák, miközben a kép előterében lévő belvárosi leányiskola teteje – kéményei, cserepei – még egészen szépen kidolgozottak. Sőt még a zsinagógára és a mai Tiszai hajósok teréhez is volt türelme a színezőnek, aki csak a távolabbi részeket nagyolta el. Minden bizonnyal azért, hogy az egyébként fekete-fehérben ismert képet újra piacra lehessen dobni.
Az eredeti felvétel egészen biztos, hogy 1914 után készült, hiszen nemcsak a Sóház utca és a Tiszai hajósok tere sarkán ma is álló Barta-palota látható a képen, hanem ugye a jelenlegi Szegő Gábor általános iskola tetőszerkezet is. Ezt ilyen formában csak a belvárosi nagytemplom tornyából lehetett megörökíteni, ami akkor már jó ideje a Szolnokot fotózók egyik kedvenc kilátópontja volt. Csak feltételezem, hogy a toronyba való feljutáshoz akkoriban nem elsősorban a ferencesektől kellett engedélyt kérni, hanem inkább a városi tűzoltóktól, akik e kép készítésekor még a torony tövében működtették laktanyájukat, igaz, erre a felvételre az már nem fért rá. Csak egy picit kellett volna jobbra fordítani a kamerát, hogy a mai Pálfy helyén lévő laktanyából is rákerüljön valami a képre.
A kép érdekessége egyébként nemcsak a belvárosi házak elmosódottsága, hanem a zsinagógán (1899) és a református templomon (1895) túl látható kémény, aminek a közeléből mintha már hiányozna a Scheftsik-malom. Ami nem lenne csoda, hiszen a mai Verseghy park területén egykor álló ipari üzem 1905-ben megsérült, és nemcsak őrlő, de áramtermelő funkcióját is elvesztette. Az biztos, hogy a húszas évek elején már nem volt meg, de egyáltalán nem zárható ki, hogy esetleg a háború előtt vagy annak első éveiben elbontották az ezen a képen is felfedezhető „szép Tisza-hidunk” tövéből. Mert, ahogy a fiatalok bohém élete sem állhatott meg a háború alatt, úgy a város átalakulása sem.
