– Annak ellenére, hogy az utóbbi időben többször látjuk prózai szerepekben, operett és musical színésznőként ismerte meg a szolnoki közönség.
– Ugyanis hároméves koromtól csak és kizárólag operett énekes szerettem volna lenni. Nagyapám, aki akadémista is volt, de aztán közbeszólt a háború és a hadifogság, gyönyörűen énekelt, és tőle mindig operetteket hallottam. Az elhatározásom annyira komoly volt, hogy amikor érettségi után nem vettek fel a főiskola operett-musical szakára, négy évig nem is próbálkoztam, arra várva, hogy újra indítsanak ilyen osztályt. Inkább jártam két évig a zeneművészeti konzervatórium ének szakára. Amit ma már bánok, hogy félbehagytam az Operett Színház stúdiója miatt, de akkor ez volt számomra a fontosabb.
– Kaposváron született. Hogy került Szolnokra?
– Elég merész módon. Harmadévesek voltunk a főiskolán, amikor néhány osztálytársam már játszott itt, és mondták, hogy milyen jó, és éppen a Leányvásárra készülnek. Ismeretlenül felhívtam az akkori igazgatót, Schwajda Györgyöt, hogy hallgasson meg. Visszakérdezett, hogy a primadonnára vagy a szubrettre gondoltam, mire rávágtam, hogy mindkettőre. Így lettem főiskolásként szolnoki színésznő, amiben aztán volt egy rövidebb és egy hosszabb szünet.
– Miért?
– A diplomaosztó előtt a Hair-ben már úgy játszottam a terhes lányt, hogy valóban babát vártam, így a végén már ki se kellett tömni. A nagyobbik lányom születése miatt volt az első rövidebb szünet. Ő aztán Szolnokon járt bölcsödébe, sokat volt velem a színházban, nem egyszer előfordult, hogy előadás közben az öltözőben játszott, és mikor bejöttem minden festékem szanaszét hevert. Nagyon élvezte, hiszen többnyire olyan zenés szerepeket játszottam, amiben szépnek is kellett lennem. Talán ezért viselte meg kissé, amikor a János Vitéz banyájaként meglátott. Az első felvonás után az öltözőmben zokogott, alig tudtuk rávenni, hogy visszajöjjön a nézőtérre.
– Kit viselt még meg a banya szerep? Az idei évadban eddig a legemlékezetesebb alakítása.
– Amikor a lányom születése után visszajöttem Szolnokra, az első szerepem Iluska volt a János Vitézben. Tíz év elteltével a gonosz mostoha szerepét ajánlották fel. Hát, mint nőt azért ez egy kicsit mellbevágott. Aztán persze megszerettem. Az első próbán megtaláltuk a figurát, és onnantól tudtam, hogy ebbe mindent bele kell adni.
– Az utóbbi években egyre több prózai szerepet játszik, tavaly például a Szépségszalonban nagyszerűen alakított a lányát elvesztő anyát. Ön döntött a váltásról?
– Azért jó vidéki színésznek lenni, mert tényleg mindenfélét játszhatunk. Szinetár Miklós osztályába jártam, az Operettben voltam gyakorlaton. Ha akkor ott maradok, biztos, hogy csak énekelek, de nem játszhatok ennyi félét. És, hát be kell azt is látnom, hogy két gyermek anyukájaként, 40 évesen, már nehezebb nekem való zenés főszerepet találni. Nem mondom, hogy nem fáj néha a szívem, amikor nem énekelhetek és táncolhatok a színpadon, de elfogadom, és hálás is vagyok a sorsnak, hogy más szerepek jutnak nekem.
– Említette a második kihagyást. Az is a család miatt volt?
– Nem. Inkább egy korábbi színházi vezetés miatt. Akkor küldtek el, amikor már sehová nem lehetett elszerződni. Keserves időszak volt. Igaz, ezalatt született a második lányom, és néha az jut eszembe, ennek így kellett történnie. Meg talán annak is, hogy évekkel később felhívott Farkas Irén, a Szigligeti művészeti titkára, hogy Balázs Péter, a színház új, kinevezett igazgatója Pesten tart meghallgatást, menjek el. Így kerültem vissza.
– A Bodex-gyűrűről a kollégák döntenek. Az elmúlt néhány év, vagy a közel másfél évtized elismerése ez?
– Akik nincsenek itt a színházban, azok talán nem is tudják, hogy nekünk mennyire fontos a Bodex-gyűrű. Egymás között hihetetlenül számon tartjuk, hogy ki kapta már meg. Bevallom őszintén, nagyon vágytam már rá, és napokig nem voltam magamnál, amikor kiderült, hogy idén megkapom. Nagyon hálás vagyok Bodnár Józsefnek és a feleségének, Évának, hogy ezt a nagyszerű díjat létrehozták és életben tartják. Meg a kollégáimnak is, akik rám szavaztak, és persze a rendezőknek és a színház vezetésének is, hogy ennyi lehetőséget kaptam tőlük. Úgy tekintek erre a gyűrűre, mint az eddigi pályám elismerésére.
– Azt mondta, a nagypapája miatt lett színésznő. A lányai követik az anyukájukat?
– Nem tudom. A nagyobbik rengeteg időt töltött itt, sokat látott a színházból. Mostanában meg előfordul, hogy segít a szereptanulásban. A Szépségszalont is vele tanultam, de megtiltotta, hogy a szöveg tanulása közben játsszam is a figurát, mert annyira megérintette a tragédiája. A kisebbik még csak 4 éves, kevesebb időt tölt itt, talán még nem is igazán érti. Mondjuk, azt nagyon sajnálom, hogy ebben az évadban végül nem lesz Micimackót, amiben Kanga lettem volna. A nagyobbik lányom ugyanis ebben a szerepben látott először a színpadon, és most is ez lettem volna.
– Arra nem vágyott, hogy Kaposváron, a szülővárosában lépjen színpadra?
– A szüleim miatt szerettem volna, főleg abban az időben, amikor még zenés főszerepeket játszottam. Egyébként nem vágyok el Szolnokról. Itt van egy remek társulat, egy csodálatos vezetőség, ráadásul jó szerepeket kapok. Kaposváron születtem, Kerepesen élek, de Szolnok a harmadik otthonom, a Szigligeti pedig az anyaszínházam.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)
EZ A CIKK ELŐSZÖR 2011. FEBRUÁR 7-ÉN JELENT MEG A BLOGSZOLNOKON
