2025.08.27. (szerda)

Cadillac Szolnokon

Cadillac Szolnokon

Dátum:

A homokszínű, nyitott Cadillac méltóságteljesen fékezett a Beloiannisz és a Ságvári kereszteződésében. Előtte zöld, postás Barkas pöfögött, mögötte bilikék Trabant adta az ütemet, a pártházat pedig Kelet felé tartó Szovtranszavto feliratú kamion takarta ki. Minden szem a Szolnokon talán először felbukkanó amerikai csodára szegeződött.

A homokszínű, nyitott Cadillac méltóságteljesen fékezett a Beloiannisz és a Ságvári kereszteződésében. Előtte zöld, postás Barkas pöfögött, mögötte bilikék Trabant adta az ütemet, a pártházat pedig Kelet felé tartó Szovtranszavto feliratú kamion takarta ki. Minden szem a Szolnokon talán először felbukkanó amerikai csodára szegeződött.

A város egyetlen aluljárója fölött váltott a lámpa. Füstöt okádva, csörömpölve indultak meg a szocialista autócsodák a tavaszi napsütésben. A Cadillac meg, mint egy jacht, orrát kicsit felemelve vett lendületet, hogy aztán a kereszteződésben jobbra kanyarodjon. Azonnal elfelejtettük, hogy a 10-es buszra várunk. Rohanni kezdtünk az amerikai kocsi után, amit minél tovább akartuk csodálni. Az épülő Centrum-sarok zebrájánál elkaptuk oldalról, aztán a parkoló autók fölött láttuk, ahogy méltóságteljesen megindul a Ságvári körúton. Nem vesztettük el. A Tünde előtt fékezett, elegánsan leparkolt a járda mellé. Mire odaértünk, a farmeres, fehér inges férfi kiszállt a cirkálóból, és a Tünde bejárata felé vette az irányt. Magára hagyva a nyitott, bézs bőrüléses batárt, ami köré azonnal gyűlni kezdtek az emberek.

Pillanatokon belül hatalmas, nemcsak férfiakból álló, különböző korú tömeg állta körül a nyugatnémet rendszámú amerikai kocsit. Benzintemető. Ehhez saját benzinkút kell. Tíz Trabant dolgozik az orrában. Nagyobb ménes repíti, mint a hortobágyi csikósokat. A Volga ehhez képest kispolák. Nem rossz, de azért a Mustang sokkal menőbb. Öreg csotrogány. Fele annyi sincs, mint a te Warszawád. Gondolom, nem öt évet várt rá, mint én a Zsigámra. Cikáztak a bölcsességek a krómdíszek fölött.

Mígnem néhány köhintés után valaki megszólalt mögöttünk rekedt hangon: megengeditek? A farmeres fickó volt, kezében négy hatalmas söröskorsóval, amikben azonban nem aranyló, folyékony kenyér csillogott, hanem púposra felpakolt fagylaltgombócok. Áthajolt a jobb oldali ajtó felett, a poharakat a gyönyörű bőrülésekre tette, aztán megkerülte a hatalmas batárt. Beszállt, dübörögni kezdett a hatalmas motortér, majd komótosan megfordult a Ságvárin, és elhajtott. Álmodozva néztünk Attilával utána. Akkor és ott, tízévesen semmire se vágytunk jobban, minthogy egyszer egy ilyen Cadillac-kel mehessünk végig Szolnokon.

Attilának ez még aznap délután összejött. A Kun Béla körúti házuk parkolójában hatalmas tömeg nézte, ahogy beszálltak. A parkolóból balra kanyarodtak, a Zagyva parton kicsit kihúzatták a hatezer köbcentit, majd a Várkonyinál ráfordultak a Ságvárira. Ott már lassabban mentek, minden arra járó jól megbámulhatta az autót meg őket. A piacnál várakoztak a lámpánál, majd az Ady Endrén vissza a Tabán felé, hogy újra leparkoljanak a Trabantok meg Zaporozsecek között. Attila végig az első ülésen ült. Alig látszott ki a hatalmas autóból. De nem bánta.

Nem így képzelte a Cadillac-es, szolnoki kocsikázást. Az ajtó mellett szeretett volna ülni, lazán felrakott könyökkel, hogy ha ismerőst lát, hanyagul inthessen. És akár szólhasson is, hogy álljanak meg, mert felvenné az ismerősöket a hatalmas batárba. Úgy tervezte, legalább egy órát cirkálnak majd a számára addig csak legendának hitt nagybátyja Cadillac-jével, kettesben, Szolnokon. Ehhez képest volt az a szűk tíz perc. Mellette az ajtónál az apja a hülye sapkájában, hátul az anyja, a húga meg a nagyanyja, akik végig sikongatták az utat. Úgy érezte, jobb lett volna be se ülni.

Nem hittem neki. A Kun Béla körúti életében, a semmiből felbukkan nyitott Cadillac-en egy nyugat-német nagybácsi, neki meg savanyú a szája. Majdnem ordítottam, hogy ne játssza meg magát, hisz olyan autóban ülhetett, amilyenben Szolnokon még az első titkár sem, ölébe pottyant egy német márkát ropogtató rokon, akihez biztos, hamarosan kimennek, és akkor olyan menő Legója lesz, meg olyan csokikat zabálhat, amiket a Pelikán dollárboltjában se látni. Egyébként is, mit hozott a nagybácsi? Dugig volt a Cadillac csomagtartója? De Attila lemondóan legyintett: négy korsó fagylaltot a Tündéből. Felröhögtem, mire dühösen otthagyott.

Aznap a suliban már nem szóltunk egymáshoz. Napközi után mégis mellé szegődtem. Nem tudtam ugyanis szabadulni a vágytól, hogy ha csak egy percre is, ha csak álló helyzetben, de beülhessek a Cadillac-be, hisz ki tudja, mikor jár ilyen legközelebb Szolnokon. De csak akkor mertem előjönni azzal, hogy kérje meg a nagybátyját, engedje meg, amikor már végigbeszéltünk minden érdektelen iskolai témát.

Már elment. Mondta. Majdnem orra estem az SZTK előtt. Elment? A nyugati rokonok hetekre szoktak jönni, hogy körbejárják az országot, meglátogassanak minden rokont, megmutassák mire vitték, és szórják a valutájukat. Másoké. Suttogta Attila, és majdnem zokogott. Nekem még nyugati nagybácsiból is csak ilyen jut. Milyen? Néztem rá döbbenten.

Hát, aki München mellől képes eljönni Szolnokra, hogy pénzt kérjen. Válaszolta, mire majdnem kiesett a szemem. Apám szerint egy lusta, tehetségtelen pancser, folytatta, akinek kint se sikerült semmi. Tudod, hány éves volt a Cadillac? Tizenöt. Tudod, kié volt? A főnökéé, aki megszánt és elhozta Pestig, aztán meg kölcsönadta neki a kocsit egyetlen délutánra, hogy húsz év után meglátogassa az anyját. Akire csak azért volt kíváncsi, hogy a nagyfater után járó örökségét elkérje. Nem hozott, hanem vitt. A lépcsőházban meg mindenki azt hiszi, beütött a főnyeremény a Cadillac-en érkező rokonnal. Tegnap este az alsó szomszéd már kölcsönkérni is feljött.

De te legalább már ültél amerikai autóban. Próbáltam vigasztalni a szovjet hősi emlékmű mögötti padon. Kevesen mondhatják el ezt magukról Szolnokon. Bólintott. Aztán soha többé nem beszéltünk róla, pedig még majdnem nyolc éven át koptattuk ugyanazokat a padokat meg járdákat a városban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszavirág-hídon

- A százados vagy hülye, vagy valamire készül - mondta Edit egykedvűen, amikor Bán Bélával megálltak a Tiszavirág-híd közepén. Távolról inkább félrelépő párnak, sem mint rendőrségről frissen szabadult nőnek és lehallgatástól tartó barátjának nézhették őket. A városi kapitányságtól a Tiszai hajósok teréig egyetlen szót sem szóltak, miután az autóban Bán ezt egyértelmű kézmozdulattal megtiltotta.

Fodor Dani szállodájában

- Negyedszázadot késett - szólalt meg valaki a feje fölül, az évek óta bezárt Nemzeti szálló koszos lépcsőházában. Simai András megtorpant, felnézett, de a szolnoki éjszaka félhomályban semmit sem láthatott. A közel százhuszonöt évet látott korlátba kapaszkodott, a por mégsem mozdult.

Búcsú a Szív utcától

Utoljára a felesége fiatalkori fotóját akasztotta le a hálószoba faláról. Az aranyozott keretű kép helyén erősebbek maradtak a festett fal színei. Ránézett a mosolygós fiatal lányra, akinek arcát és száját utólag pirosíthatták egy régi fotóműteremben. Aztán az idős férfi megfordított a képet, majd maga előtt tartva lassan, szótlanul körbefordult vele a Szív utcai bérház emeleti lakásának üres szobájában.

Hamutartó a szolnoki ékszerésztől

A Kolozsvári-híd tetején lassított az autóval. Alattuk, Pest felé egy kórházvonat robogott át. A másik irányba meg egy hadianyaggal megrakott szerelvény vágtatott. „Csapataink harcban állnak.” Amikor három éve a Főméltóságú Úrral ünnepelte a híd átadását, nem gondolta, milyen messze kerülnek egymástól. Annyira, hogy most a legfontosabb: biztonságba helyezni a lányát.