2025.12.1. (hétfő)

Cinitől Zoránig

Cinitől Zoránig

Dátum:

Koncz Zsuzsáról 1959-ben és 1986-ban készült fotó is látható lesz a Tisza mozi kávézójában június 2-tól az Azok a rockzenészek - Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című kiállításon. Negyven fotó a magyar könnyűzene hőskorából: Omega, Illés, LGT, sőt Záray-Vámosi és Szécsi Pál is.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja harmadik alkalommal szervez rocktörténeti fotókiállítást. Először Somló Tamás saját készítésű képeiből állítottak össze tárlatot, ami a budapesti Akvárium Klub mellett Debrecenben és Szentendrén is látható volt. Vértes György fotóiból 2020-ban született kiállítás, ami a pandémia okozta kényszerszünet ellenére kilenc városba – többek között tavaly nyáron Szolnokra – juthatott el, majd az idén februári, budapesti utolsó bemutató után a képek három, könnyűzenei oktatási intézménybe kerültek, hogy a tantermeket és a folyosókat díszítsék. Az Alprogram működtetői úgy gondolták, hogy 2022-ben az öt évvel ezelőtt elhunyt Szalay Zoltán képeiből válogatnak könnyűzenei témájú fotókat, így született meg az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című, összesen nyolcvan képből, pontosabban negyven kétoldalas tablóból álló összeállítás.

„Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj, és akkor jó kép születik!” vallotta Szalay Zoltán (1935-2017) Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas fotográfus, aki elindítója és három évtizeden keresztül rendezője volt a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak. Szalay Zoltán 1954-ben kezdte a pályáját, harminc éven át dolgozott a Rádió és Televízió Újságnak, illesztve fotózott a Tükör és az Új Tükör újságoknak is. Megalapítója és vezetője volt a Magyar Hírlap, a Kurír és a Blikk fotórovatainak, miközben a Kaposvári Egyetemen és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskoláján is tanított. Talán nem túlzás azt állítani, hogy fotósgenerációk nőttek fel a keze alatt. Életművéből néhány évvel ezelőtt Azok a hatvanas, hetvenes évek illetve Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek címmel jelentek meg fotóalbumok Parti Nagy Lajos képmelléírásaival.

Az Azok a rockzenészek című kiállítás Szalay Zoltán 1959 és 1989 közötti fotóiból vonultat fel nyolcvan darabot. A válogatásban helyet kaptak a könnyűzene hátterében dolgozók éppúgy, mint a rajongók, a legendás helyszínek, és bizony azok a zenészek és énekesek is, akik a maguk idején „sztárnak” számítottak, ma viszont már kevesebben emlékeznek rájuk. A kiállítás érdekessége, hogy az Illés együttesről húsz év különbséggel, a Koncz Zsuzsáról, az  Omegáról és Zoránról pedig negyedszázad eltéréssel készült képeket is bemutat.

Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket kiállítást első alkalommal 2022. június 2. és 26. között Szolnokon, a TiszapArt moziban láthatja a nagyközönség. A Szolnok Dal Napja nyitórendezvényeként június 2-án 17.00 órakor László Ágnes újságíró, Szalay Zoltán özvegye és Bajnai Zsolt, a kiállítás kurátora nyitja meg a tárlatot, ami Szolnokról június végén Budapestre, az Óbudai Társaskörbe utazik tovább, ősszel pedig Marosvásárhelyen, Tatán és Miskolcon lesz látható. A szervezők további városokba is szeretnék elvinni a kiállítást mielőtt egy második budapesti tárlat végén ezt a nyolcvan képet is könnyűzenei oktatással foglalkozó iskoláknak ajándékozzák.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Krakkói hármas

Krakkó gyalog bejárható történelmi belvárosában nehéz eltévedni. Szinte minden utcasarkon áll egy hatalmas térkép, a fontosabb látnivalókhoz pedig irányjelző táblák is elvezetnek. Márpedig ebből van bőven. Néhány hosszú hétvégét megér ez a Szolnoktól 6 órányi autóútra lévő város.

Fel Budára! A Cédrushoz

Vannak kiállítások, amelyek méretüknél fogva nem juthatnak el Szolnokra. Ám mivel emiatt kár lenne lemaradni róluk, érdemes felkerekedni. Ha ráunnak az év végi ünnepekre és tehetik, ne hagyják ki a Budai Várban látható A magányos cédrus - Csontváry géniusza című tárlatot.

Ő még csak most tizennégy

Adamis Annával ellentétben én a nevét is tudom, sőt a kezét is fogom, de azért az igaz "hogy ő még csak most tizennégy". Barta Tamás hangja helyett az enyémen szól, hogy ki vigyáz rá, és közösen énekeljük "nem tudja, mi vár rá". Tizennégy egykori írással és képpel fújom el a jelképes gyertyát.

Kiragadott diktátor

Izgat a kor, amiben felnőttem. Emlékszem például Rotschild Klára emlegetésére, meg a sokszor látott fotóra, amin Tito marsall és Kádár János feleségével ruhát válogatva látható. A Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének vezetője számomra kihagyhatatlan kiállítást rendezett.