2025.12.1. (hétfő)

Családok hálója

Családok hálója

Dátum:

"Anya és mama segített" - válaszolta Bozsik Dávid ifjú családfakutató az Aba-Novák Kulturális Központ igazgatójának, amikor a díjátadón arról kérdezte a fiatalembert, ki segített a család múltjának a felderítésében. Másoknak az egész család, vagy éppen a település plébánosai nyújtottak támogatást.

Az Aba-Novák Kulturális Központban (ANKK) idén márciusban indult a családfakutató klub, ahol elsősorban az idősebb generáció képviselteti magát. Az általános- és középiskolásoknak kiírt családfakutató pályázatot éppen ezért az motiválta, hogy a fiatalabb korosztályokat is „megfertőzzék”. Illetve – mint az intézmény vezetője, Molnár Lajos Milán fogalmazott ? kiderüljön: a számítógépek és közösségi oldalak mellől elcsábíthatóak-e egy ilyen ötlettel, játékkal a gyerekek.

– Nem azt akartuk, hogy nemesi kutyabőröket vagy királyi vérvonalakat fedezzenek fel – mondta a december 20-i díjátadón az ANKK igazgatója. – Inkább azt szerettük volna, hogy számukra is derüljön ki, ez az ország, ez a nép a családok hálójából épül fel. És tudnunk kell, hogy honnan jöttünk, kik az őseink. Ezért nem is versenyt, inkább játékot hirdettünk, amiben arra kértük a gyerekeket, hogy legalább öt mélységig, ősig kutassák fel a családi gyökereket.

A kora ősszel meghirdetett pályázatra 44 családfa érkezett, és mint Kormos Helga, a projekt koordinátora elmondta, volt olyan diák, aki kilenc-tíz korábbi generációt kutatott fel. Ez azt jelenti, hogy a pályázó a szépmamája szépszüleit is ki tudta deríteni. Ennél talán csak az a meglepőbb, hogy a legfiatalabb pályázó 2004-ben született.

A pályamunkákat egyébként az Országos Levéltár munkatársának segítségével bírálták el, és a legjobbak jutalma saját családfájuk különleges, keretezett változatának az elkészítése volt. Különdíjakat pedig azok az indulók kaptak, akik nemcsak kutattak, de családjuk gyökereit különleges módon ábrázolták is.

Ilyenek voltak például a Serege fiúk – Bence, Benjámin és Ádám -, akik a büszke nagyszülők társaságában vehették át az elismerést a hatalmas, rajzolt családfájukért. Ugyancsak különdíjat kapott képes családfájáért Kelemen Patrik Ferenc vagy Boros Marcell, aki egy hatalmas virágsziromba helyezte el őseit.

A díjátadón kiderült az is, nem volt véletlen, hogy a Kereskedelmi Szakközépiskolából – a Keróból – több diák is pályázott. Amikor ugyanis Molnár Lajos Milán említést tett egy pedagógus leveléről, aki köszönetet mondott a pályázatért, hozzátéve, hogy évek óta családfa-kutatási feladattal kezdi a középiskolai történelemoktatást, akkor kiderült, a levélíró – Áchimné Borsányi Ildikó – el is kísérte a díjátadóra sikeresen kutató diákjait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nagy-fenék és hibák

Nagy-fenék, Katona-kút, Fekete-halom, Cukrász-dűlő, Kertészet. Szolnok részei, amelyeket hol feltüntettek korabeli térképeken, hol nem. Persze fenntartásokkal is kezelhetjük a szocialista időkben készült térképeket, mert a szobrok megnevezése se mindig ment. Érdekes utazás 1980-ban.

Utcasoroló (17.): Pólya Tibor u.

Mondhatnánk, hogy méltatlan a nevéhez ez a rövid, lényegében csak egy oldalas utca. De ehhez azonnal hozzá kellene tennünk azt is, hogy elég sokat változott a Tabán és környéke, így a Pólya Tibor utca is az elmúlt hatvanhárom évben. Mindkettő elvesztette régi arcát, báját és humorát.

Évtizedes novemberek

A Tisza szálló gyógyfürdőjével már 1961-ben is gondok voltak. De eldőlt, hogy Szolnokon épül fel a MÁV kórház. Tíz évvel később elkészült a Vosztok ABC, és valahová hatalmas gyógyszertárat terveztek. Negyven éve a NOSZF helyett inkább a munkás-paraszt kormányra emlékeztek.

Szolnok képes krónikása

Szigeti Henrik neve ma már sajnos keveseknek ismerős. Pedig nélküle sokkal kevesebbet tudnánk Szolnok előző századfordulós állapotairól, és talán az amatőr fotózás is jóval később jelent volna meg a városban. Zseniális üzletember lehetett. Utcát érdemelne.