Emmus az első világháború utáni konszolidáció kezdetén járt Szolnokon, valószínűleg korabeli turistaként, országjáróként. A fővárosi Lövőház utcába küldött képeslapon látható fotó azonban legalább másfél évtizeddel korábban készült. Amikor a képen felbukkanó fiúcskáknak még sejtelmük se lehetett arról, mi vár rájuk a XX. században.

A Megyeháza, a Kaszinó, a két földszintes épület után a Kintzler-ház majd legtávolabb a Városháza látható ezen az 1921. július 25-én, Szolnokon feladott képeslapon. Mivel e ma is álló épületek közül utoljára a Kaszinó készült el, és a mai Kossuth Lajos utcán már villanyoszlopok is feltűnnek, biztosak lehetünk abban, hogy a felhasznált fotó legkorábban a XIX. század utolsó éveiben készülhetett. Sőt, a fém villanyoszlop és a viszonylag sok vezeték miatt inkább a következő század első évtizedére tippelhetünk.

Azonban a jobb oldalon látható, komolyan megtámasztott facsemeték alapján azt állítom, hogy a felvételt valamikor 1905 és 1907 körül készíthette az ismeretlen fotós. Erre az ezen a felvételen nem látható, pontosabban datálható képeslapokon viszont feltűnő, az utca másik oldalán lévő palotasor házai, illetve több korábban lebélyegzett képeslap – amelyeken ezek a fák ugyanígy látható – a bizonyíték.

Tehát a fotó készítése és postára adása között legalább másfél évtized telhetett el. Igaz, ha az országban csavargó Emmus 1921 nyarán Szolnok belvárosában járt, nagyjából ugyanilyennek láthatta az akkori Gorove út elejét, talán csak azt utca kövezése meg a fák mérete lehetett más.

Azonban ezen a nagyjából 110 évvel ezelőtti felvételen érdemes a mából is néhány dologra rácsodálkozni!

Például a Megyeháza sarkával egyvonalban álló, alig-alig észrevehető közvilágítási lámpára. Amiről első ránézésre feltételezhető, hogy nem villamos energia táplálta, hiszen vezeték nem vezet hozzá, a földkebel gondolata pedig jóval későbbi. Így ez egy egyedi töltésű olajlámpa, ami egyben azt is jelenti, hogy a XX. század elején, Szolnokon élni kellett olyanoknak, akiknek lámpagyújtogatás volt a munkájuk. Azaz sötétedés előtt egy létrán felmászva a lámpatestekhez meggyújtották a bent lévő kanócokat, reggel pedig időben eloltották azokat. És ha már arra jártak, egy kannából fel is töltötték a lámpákban lévő tartályt.

Ugyancsak érdemes egy pillantást vetni a Megyeháza árkádsorára!

Látszik, hogy ebben az időben még nem járda vezetett át alatta, hanem kocsifelhajtó. Ha jobban megnézzük a felénk eső boltívet, alatta egy kerékvetőt is észrevehetünk. Azaz ebben az időben, a Megyeháza urai a főbejárat ajtaja előtt, naptól és esőtől védve szállhattak ki-be a ló vontatta kocsiikba. Amelyek nem lehettek sokkal elegánsabbak, mint az utcán, nekünk háttal várakozó konflis, azaz egylovas bérkocsi.

A mából nézve szintén érdekesek a Megyeháza ablakai. Amelyeket több elemből álló, gyönyörű zsalugáterek óvtak a napsütéstől. Jó lenne tudni, hogy 110 évvel ezelőtt vajon milyen színük lehetett ezeknek. Hasznosságuk kétségtelen, hiszen ezen a megörökített nyári délelőttön is szinte mindegyik becsukott állapotban van a mai Lengyel légió utca felé eső oldalon. Hogy nyár van, azt a fák lombkoronája, a délelőttöt pedig a lombos fák Megyeházára vetett árnyéka mutatja.

A kép közepén három fiúcska figyeli a mai Varga – akkor éppen posta – sarkáról dolgozó fényképészt. A hátrébb álló, rövid nadrágoson cipő is van, míg a közelebb lévők mezítláb állnak a macskakövön. Fejükön kalap, az egyik mintha valami botot szorongatna, míg az elől álló vállát táska húzza. Mi dolguk lehetett azon a reggelen, Szolnok főutcáján? És vajon merre sodorhatta az élet ezeket az 1895-96 körül született fiúkat? Akik ekkor még nem sejthették, hogy egy kis „szerencsével” két háború, a Tanácsköztársaság, a Horthy- majd a Rákosi-kor, meg aztán az 56-os forradalom és a Kádár-kor vár rájuk meg Szolnokra.