Dózsa képzelt portréja 42 éve került a bíróság falára, az akkor ötszáz éve született parasztvezér emlékére. Mivel a Dózsa György nevéhez köthető parasztfelkelésnek idén ünnepelhetnénk a félezredik évfordulóját, talán érdemes szót ejteni Nagy István bronz munkájáról.
Szerényen húzódik meg a bíróság lassan szétmálló épületének Dózsa-Kossuth utcai sarkától pár lépésre az 1972-ben, az akkori városi tanács által kihelyezett emléktábla. Ma már talán kevesen gondolnak bele, hogy Dózsa arcképe nem véletlenül került ide. Arra ugyan semmi bizonyíték nincs, hogy az általa vezetett parasztfelkelés Szolnokot is érintette – bár szerintem ez csak az írásbeliség alacsony foka, illetve a korabeli zilált közállapotok miatt van így -, a második világháború utáni kultusz természetesen hozzánk is elért. És a mából nézve, már-már zseniálisnak mondható apró utalásokkal hagyott nyomot a városban.
Kezdődött azzal, hogy az az utca, aminek a végén ma Nagy István domborművét láthatjuk, 1950-ig Werbőczy (máshol Verbőczy) István nevét viselte. Az ország nádorává lett Werbőczyt leginkább az általa 1504 és 1514 között összeállított, úgynevezett Hármaskönyv révén szokás emlegetni, ami a feudális Magyarország addig szokásjogként működő szabályait rögzítette írásban. Ami olyan jól sikerült, hogy a nemesi Magyarország egyik jogi kiindulópontja volt évszázadokon keresztül, így az sem volt véletlen, hogy a szolnoki bíróság főhomlokzata is erre az utcára nyílt.
Ahogy a mából nézve, azon se nagyon csodálkozzunk, hogy az 1950-es, szolnoki utcanév átkeresztelési hullám idején pont a Werbőczy utcából lett Dózsa György utca. A korabeli magyarázatok szerint ugyanis Dózsa éppen az ellen a világ és rend ellen lázadt, amit Werbőczy írásban rögzített. Ennek igazságtartalmába most nem mennék bele, a rendszerváltó fricskát azonban el kell ismerni.
Mindezek fényében tehát nem véletlen, hogy Nagy István domborműve és a rövid emlékező tábla a bíróság Dózsa György utcai falára került. Azt persze nem tudhatjuk, hogy Dózsa valóban ilyen tüzes tekintetű, hosszú hajú, szomorú paraszt volt-e, mindenesetre a róla kialakítandó kultusznak ez a kép felelt meg. Aminek csíráit természetesen már a második világháború előtt is felfedezhetjük, gondoljunk csak Derkovits Gyula zseniális sorozatára 1928-ból.
A szolnoki Dózsa György domborművet nézegetve – amit megkoszorúzni nem lehet, hisz ehhez hiányoznak a szokásos kampók – érdemes az alkotóról is megemlékezni. A Szolnokon letelepedett Nagy István nevéhez ugyanis olyan, számunkra kedves alkotások fűződnek, mint a Várkonyi térről pár éve eltűnt, legendás Bölény-csúszda, vagy a Kassai úti iskola Mackó-szobra, illetve a Szapáry úti óvoda kő kecskéje. Persze Nagy István nemcsak a gyerekeknek kedves szobrokat tudott alkotni, amire jó példa lehet a Hild téren – az Agóra építése miatt jelenleg nem látható – Zenélő című alkotása, amit köznyelv mandolinos vagy gitáros nőként emleget.
