Az ideális kerékpártároló legfontosabb ismérve, hogy olyan helyen található, ahol sokan és gyakrabban megfordulnak. Ezen a téren nincs szégyenkeznivalónk, hiszen a városházától kezdve a különböző hivatalokon és szórakozóhelyeken át valamennyi iskoláig találni valamilyen tárolót. Hirtelen nem is tudok olyan, gyakran felkeresett helyet mondani, aminek a közelében ne lenne bringatároló. A probléma szerintem inkább az elhelyezhető bringák számával, a kivitellel és a minőséggel lehet.

Az ideális kerékpártárolók második ismérve ugyanis az, hogy nem tesznek kárt a bicajokban. Ehhez pedig úgy kellene megszerkeszteni őket, hogy stabilan tartsák a ki nem támasztott járgányokat is. És ha netán mégis eldől a drótszamár, az abroncs akkor se sérüljön végzetesen, azaz ne kerüljön nyolcas a kerékbe. Ugyanakkor elég szélesnek is kellene lennie, mert nincs annál bosszantóbb, mint amikor a túl közel rakott bringák pedáljai és küllői összeakadnak, netán a láncot, a váltót vagy valami egyéb kiegészítőt sért meg a mellettünk álló járgány.

Tudom, sokan a legfontosabb szempontnak a biztonságot tekintik. Ám azt gondolom, ez nem feltétlenül a tárolókon, sokkal inkább a helyi közbiztonságon – a térfigyelő kamerákon, a rendőri munka hatékonyságán és az egymásra figyelésen – múlik. Amiben a tároló segíthet az az, hogy mennyire praktikusan lehet lelakatolni a bringát. Azaz nyakig koszosak leszünk-e a művelet végén.

Azt hiszem, a fentiekhez képest már csak apróság, hogy a tároló fedett vagy sem, azaz egy hirtelen jött zápor után, hosszas törölgetés nélkül is tudjuk-e használni a nyergünket. Ezen a téren állunk a legrosszabbul. Ismereteim szerint ugyanis összesen két fedett, nyilvános tároló van a városban, amelyek közül csak a Tiszaligeti strand előtti tekinthető profinak (mellékelt képen). Ennek ráadásul a befogadóképessége is viszonylag jól eltalált.

Ha valaki a kerékpártárolókat figyelve megy végig a városon, szerintem négy kategóriába sorolhatja őket.

Régi vasak

Az elsőbe a régi, ki tudja hány éves, általában festetlen vasszerkezetek tartoznak. Ilyen például a vasútállomás postájánál lévő háromszög alakú (a cikk első képe), vagy a csomóponti művelődési ház és a sztálinbarokk irodaház között lévő, fedett tároló.

Ez utóbbi hosszabb értekezést is megérne, mert formája alapján azt gyanítom, nem egyedi darabról van szó, hanem a rendszerváltás előtt sorozatban gyártott modell egy példányáról. Nagyobb gyárak és több állomás környékén is lehet ugyanis hasonlóval találkozni. Érdekessége, hogy eredetileg a hátsó kerékre állítva kellene benne a bringákat tárolni.

A régi tárolóknak van egy speciális típusa is: az elfelejtett. Ami olyan helyen áll, ahol évekkel ezelőtt még fontos volt a léte, ma azonban már senki sem használja őket. Ilyet találni például a Kassai söröző előtt. Gyaníthatóan nem a vendéglátóhely miatt – ezt a befogadóképessége is igazolja -, hanem a Dami okán került oda. Kis túlzással akár emléktáblát is tehetnénk mellé azzal, hogy ennyi maradt a Damjanich uszodából. Ami mondjuk azért sem túl szerencsés, mert jelen pillanatban ez a tároló csak a fű gondozását akadályozza.

Street Art?

A tárolók második kategóriájába a viszonylag új, ámde használhatatlan modellek tartoznak. Ezek közül nagy kedvencem a Skála bejáratánál lévő eldőlt rugóra emlékeztető tároló. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ebbe praktikusan be lehetne tenni bringákat. Esküszöm, a kerékpártárolók egyik olyan mintapéldánya, amit olyan ember tervezett, aki életében nem bringázott.

Persze, azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ez nem is az, aminek elsőnek gondolom, hanem egy modern Street Art alkotás. Csak valaki ellopta az alkotó nevét és a mű címét jelző táblácskát. Amin lehet, hogy ez állt: „Életünk egy felhúzott rugó”.

Nem akarok senki megbántani, de a magam részéről ugyanebbe a kategóriába sorolom az új gyaloghíd építésekor kihelyezett, ránézésre futópadra emlékeztető tárolókat. Ezekkel ugyanis az a legnagyobb baj, hogy nem tartják stabilan a járgányokat. Továbbá, hogy méteres lakatlánc nélkül szinte képtelenség rögzíteni a bicikliket. Nem tudom, hogy a kivitelező vagy a megrendelő mennyire próbálta ki ezeket a beszerzés előtt. Pedig egy-egy ilyen árából nagyon sok és jó tárolót ki lehetett volna alakítani.

Hagyományos, tehát jó?

A harmadik kategóriát a hagyományos kerékpártárolók különböző típusai alkotják nálam. Egyik, viszonylag jól használható változatára a Közgé előtt, kevésbé jó típusára a Hubay utcai rendelő előtt találhatunk példát.

Ebbe a csoportba az olyan tárolókat soroltam, amelyeket a hagyomány valamiért jónak fogad el, ezért ezekből van a legtöbb, ugyanakkor hagynak kívánnivalót maguk után. Két további fajtáját a vasútállomás közelében nézhetjük meg: az egyik az épület kiugró terasza alatt van, és oldalról székformát mutat, a másik a bejárattal szemben, és a hozzáillesztett reklámhelyről ismerhető meg. Ez utóbbiból elég sok van a városban, és mondhatjuk: ez a legkevésbé rossz megoldás.

A profi

Negyedik kategóriát jó megoldás alkotja. Sajnos Szolnokon ennek egy típusa van, ám szerencsére sok helyen. Ezek olyan tárolók, amelyekhez kényelmesen oda lehet támasztani a járgányt, az nem tesz benne kárt, és a lelakatolás sem okoz gondot. Az 1-es számú irodaház előtt, a városháza sarkán, a múzeumnál és a színházi jegypénztár előtt is ilyenek vannak. Aki ezeket tervezte, tuti, hogy gyakran bringázik. Ráadásul olyan modellt sikerült megalkotnia, ami a városképet sem csapja agyon és bárhová nyugodt szívvel kitehető.

Mindezt csak azért mondtam el, mert a magam részéről azt szeretném, ha Szolnok egy igazi kerékpáros paradicsom lenne. Ehhez elsősorban bicikli utak kellenek. Másodsorban pedig kerékpáros fejjel kitalált, sűrűn elhelyezett, a városképet sem agyoncsapó tárolók. Ami, mint látszik, nem megoldhatatlan feladat.