Ezt a háromképes szolnoki mozaikképeslapot Kunszentmártonba küldték innen valamikor 1928 után. Talán egy játékvezetői edzőtáborból, és még az sem kizárt, hogy csak az ötvenes években. A Tisza szállós fotót még soha se láttam képeslapon, de még felbukkanhat.
A mozaikképeslapokkal – azaz, amikor az anziksz fotós oldalán egynél több kép látható – már a 19. század végén is kísérleteztek. Szolnok esetében is ismerünk ilyen kisnyomtatványokat, igaz, kezdetben inkább grafikák, mintsem fotók szerepeltek ezeken. Az általam ismert szolnoki képeslapok alapján úgy tűnik, hogy a kiadók a huszadik század elején pár évtizedre felhagytak ezzel az iránnyal, talán mert fontosabb lett a jó minőségű fotó és a színes (színezett) kép megjelentetése, illetve üzletileg is jobban megérhette, ha egy terméken csak egy fotó látható. Persze mindez feltételezés. Azt azonban képeslapok tucatjával tudom alátámasztani, hogy a mozaiklapok a harmincas évek elején kezdték virágkorukat élni, és onnantól egészen a nyolcvanas évek végéig születtek ilyenek. Ha ennek okait kellen keresnem, a gazdaságosságot venném előre, ugyanis így ugyanazt a fotót többször, azaz önállóan és összeállításokon is fel lehetett használni.
A mellékelt háromképes szolnoki mozaikot – szerintem – valamikor a harmincas évek elején jelentette meg a budapesti Monostory utóda kiadó. Az biztos, hogy legkorábban 1928 nyarán készülhetett el ez a képeslap, hiszen a jobb alsó sarkában lévő fotón a már kész Tisza szálló látható a facsemetékkel parkosított Tisza-parti sétánnyal. Igazából e fotó miatt vettem meg ezt a képeslapot, merthogy a Tisza szállóról készült rengeteg képeslap között ezzel a felvétellel még nem találkoztam. Olyan, mintha az ismeretlen fotós derékmagasságból vagy a rakpart rézsűjéről készítette volna a fotót, hogy a frissen elkészült, 32 szobás hotel még impozánsabbnak tűnjön. Egészen biztos vagyok abban, hogy ebből a fotóból önálló képeslap is lett, hiszen csak azért, hogy egy mozaikon valami újdonság legyen, nem lett volna gazdaságos elkészíteni.
Nem sokkal korábbi lehet a felső kép sem, és nem a híd miatt, ami ugye 1911 óta kötötte össze Szolnoknál a Tisza két partját. Hanem a fotós elhelyezkedése okán, hiszen a felvétel bal alsó sarkában a Tisza szálló erkélyének korlátja látható, azaz 1928 előtt nem dolgozhatott a kép készítője. Aki így nemcsak a budapesti Szabadság-híd – akkor Ferenc József-híd – vidéki kistestvérét örökítette meg, hanem a szolnoki víziélet két helyszínét is. A híd Szandaszőlős felőli pillérének mindkét oldalán ugyanis stégek, azaz fürdő és hajózó helyek láthatóak.
Lehetséges egyébként, hogy a három fotó ugyanazon a napon készült, miként az is, hogy a bal alsó sarokban lévő két évvel korábbi. A Baross utca számozás szerinti felső szakaszát, a vasútállomáshoz közelebbi részét mutató fotó ugyanis akár 1926-ban is megszülethetett, hiszen a képaláírást a bábaképző és polgári fiúiskola mellett nyugodtan kiegészíthették volna a gépipari akkori nevével. A műszaki oktatási intézményt ugyanis az iskolasor harmadik elemeként 1926 őszén adták át, de fotózni már nyáron is lehetett volna. Az ismeretlen fotós amúgy valahol a mai Jólét ABC környékéről dolgozhatott, és felvétele nemcsak ezen a kisnyomtatványon, de önálló kiadványon is megjelent.
A régi képeslapokon lévő fotók datálását nemcsak a megörökített épületek fotói, hanem a hátoldalon lévő információk is segíteni szokták. A legkésőbbi fotózási lehetőséget behatárolja az anziksz postára adásának dátuma, ám az ebben az esetben a bélyeg barbár eltávolítása miatt nem látható. Sokáig segített a lapot írók által feltüntetett dátum, ami egykor az iskolázott emberek postai küldeményeinek elengedhetetlen része volt. Lehet, hogy tévedek, de sokszáz képeslap átbogarászása után úgy gondolom, a második világháború után ment ki a divatból az anzikszokon a datálás. Részben ezért is gondolom, hogy bár ez egy egyértelműen a második világháború előtt született lap, valamikor a negyvenes évek végén adhatták postára. Nem is akárhonnan. Hanem a szolnoki cukorgyárban rendezett valamilyen edzőtáborból. Sajnos nem lehet kibogarászni, hogy az ott „foci”, vagy „j. v.”, azaz esetleg játékvezetői jelző lenne. De esetünkben ez nem is fontos, mert ha tudnám, hogy mikortól lehetett az cukorgyárban edzőtáborokat is tartani, azaz mikortól volt ott erre alkalmas sportpálya, akkor közelebb kerülhetnék a lap postázási dátumához. A címzett szakmája, a bazáráru kereskedő ugyanis nem segít. Mert bár elsőre azt gondoltam, ez a foglalkozás az ötvenes évektől létezett, némi keresgélés után be kellett látnom, hogy tévedtem: már a húszas években is sokan foglalkoztak ilyesmivel. Tehát Gergely a harmincas évektől az ötvenesekig bármikor küldhette üdvözletét Szolnokról Kunszentmártonba, amihez úgy tűnik, másfél focicsapatnyi ember is csatlakozott.
