Takács Vendel mindössze 55 éves volt, amikor egy januári, hétfő reggelen a Kőtelekről Szolnokra tartó busz kormánya mögött rosszul lett. Utolsó erejével megállította a járművet, megmentve ezzel hatvan ember életét. A szolnoki buszpályaudvar 7-es kocsiállásánál emléktábla őrzi nevét.
A szolnoki és a megyei Volánosok meg családtagjaik körében jól ismert lehet Takács Vendel (1906-1961) neve, hiszen 52 éven keresztül így hívták a cég családi és sportnapját, emléktáblája előtt pedig – egy rövid szünettől eltekintve – 1988. augusztus 20-a óta hajthatnak fejet későbbi kollégái. Miután ritkán járok a buszpályaudvaron, csak nemrég fedeztem fel a 7-es kocsiállásnál, légyenében a főépület buszparkolók felőli, földszinti oldalán a Takács Vendelre, illetve a szolgálat teljesítése közben elhunyt volános munkatársakra emlékeztető egyszerű táblákat. De ki volt Takács Vendel?
Az elérhető cikkek alapján az 51-es számú Autóközlekedési Vállalat (AKÖV) – a későbbi Volán elődje – gépkocsivezetője, aki legalább harminc évet töltött a vezetőülésben, tehát az 1920-as évek közepén kellett, hogy jogosítványt szerezzen. Utolsó munkanapján Kőtelek és Szolnok között teljesített szolgálatot, azaz a Tisza-parti községből a megyeszékhelyre igyekezett mintegy hatvan utassal a háta mögött. Szolnokra azonban ő már nem érkezett meg, ugyanis a besenyszögi kereszteződés közelében rosszul lett, és a kormányra borulva elhunyt. Utolsó erejével azonban még megállította a buszt, azaz megmentett hatvan utast egy ki tudja, mekkora katasztrófától. A járművet kollégája, egy bizonyos Kátai nevezetű ember hozta be Szolnokra. Takács Vendelt két nappal később, 1961. január 18-án helyezték örök nyugalomra a tiszasülyi temetőben.
Hőstettének híre azonnal szárnyra kelt, nemcsak a megyei napilapban emlékeztek meg róla, de a Népszabadságban, sőt a Magyar Rádió egyik műsorában is. Három hónappal később az 51-es AKÖV Pálinkás Lajos gépkocsivezető által vezetett brigádja, amely az év április 4-én nyerte el a szocialista címet, felvette Takács Vendel nevét (a mellékelt képen). Újabb egy hónappal később, 1961 májusában a Miskolci Közlekedési Vállalat egyik brigádja jutott hasonló elhatározásra. Két év múlva pedig az akkor már 7-es számú Autóközlekedési Vállalatnak nevezett szolnoki cég döntött úgy, hogy Takács Vendel emlékére ifjúsági és sportnapot rendez, amelynek a saját vízitelepük és a vidámkerti sportpályák – magyarul az akkor még hivatalosan nem létező Tiszaliget – adott otthont. Az erről szóló tudósításban az is szerepelt, hogy Takács Vendel vándorkupát alapítanak a legjobban szereplő csapat elismerésére.
Az elérhető információk alapján úgy tűnik, hogy a fokozatosan céges családi rendezvénnyé alakuló Takács Vendel nap 52 évet (1963-2015) élt meg, és a Volánok összevonásával létrejött, a 7-es és a Jászkun Volán utódjának tekinthető Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. megalakulásával – ami ma már szintén nem létezik – halt el, 2016-ban már nem rendezték meg. Szerencsére a 25 éves évfordulót még megélte a Takács Vendel Emlékverseny, aminek tiszteletére a régi buszpályaudvaron elhelyezték az erről szóló emléktáblát. Ami túlélte a régi pályaudvar lebontását és a bevásárlóközponttal egybeépített buszállomás építését is, így 2009-ben a mai helyére került. És úgy tűnik, bár Takács Vendelre 62 évvel a halála után már kevesen emlékezhetnek, azért a neve – az égi volánosok közé szerződött kollégáival együtt – nem merült a feledés homályába, hiszen olykor koszorúk kerülnek a táblák alá.
Már csak az a kérdés, hogy meddig lesz ez így. A központosított és sokszorosan átszervezett cég vajon elengedi-e egy olyan volt kollégájának, hősének az emlékét, aki élete utolsó másodperceiben is a hivatására, a szolgálatára gondolt? Kár lenne. Mert kellenek a helyi hősök.
