2025.12.1. (hétfő)

Egy tekercs képei

Egy tekercs képei

Dátum:

Csobaji Előd, aki a hatvanas évektől nemcsak Szolnokot és a megyét örökítette meg képeslappá váló fotóin, hanem szinte az egész országot, valószínűleg 1976-ban (is) dolgozott a Jubileum téren. A rövid idő alatt készült felvételei évtizedekig forgalomban voltak. Galéria némi magyarázattal.

Rettenetesen bosszant, hogy Csobaji Elődről szinte semmit nem tudok, pedig ő volt az a fotós, aki Szigeti Henrikhez mérhető számban és változatosságban örökítette meg Szolnokot. Igaz, nagyjából fél évszázaddal később, hiszen a MÁV kórházról készült 1967-es képei az első, Szolnokot mutató, képeslappá lett felvételei. Miként az is tény, hogy nagyjából ugyanúgy két évtizedig tartott mindkettőjük munkássága, hiszen a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata monopóliumának rendszerváltás környéki megszűnésével a szolnoki Csobaji képek is eltűntek. Ha valaki tud Csobaji Elődről bármit, kérem, ossza meg velem! Mert így csak ezt a képsorozatát tudom megosztani, amit szerintem 1976 kora nyarán készített Szolnokon. Feltételezzük, hogy a Beloiannisz utca felől érkezett az alig egy éves térre, és mindjárt lőtt is egy képet a 900 éves város egyik jelképéről.

Aztán persze közelebb is ment Gyurcsek Ferenc Tanúhegy című emlékművéhez, amit Szolnok első írásos említésének 900. évfordulója tiszteletére, közadakozásból, a város lakói által megszavazott helyen (ebben azért nem lennék teljesen biztos), 1975. augusztus 20-án Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke – kvázi köztársasági elnök – avatott fel. A háttérben jól látható a még csak szerkezetkész Csomóponti Művelődési Ház, illetve előtte a csupán vázállapotában lévő Volán iroda. A Tanúhegy megléte és az imént említett épületek készültségi foka mondatja velem, hogy az ezt a képet is tartalmazó tekercset 1976-ban exponálhatta el Csobaji mester. Akinek ebből a fotójából még a nyolcvanas évek végén is árultak a postán képeslapot, természetesen már nem 1976-os áron.

A fotós a fenti képek születése előtte vagy utána a Tanúhegy északi oldalát is megörökítette, így az ugyancsak még a nyolcvanas években is újként árusított képeslapon (2 forint volt az ára) jól láthatjuk, hogy még a Katonai Ruházati Bolt, a Márka és a gazdabolt sincs készen, miként a mögöttük lévő tízemeletesekbe se költöztek be az első lakók. Sokáig tévesen azt hittem, hogy a Jubileum tér tokkal-vonóval, azaz vasútállomásostól, emlékművestől, Szolnok ABC-stől és lakóházastól elkészült 1975 júniusára. Ma már tudom, hogy akkor csak a vasútállomást adták át, majd következett a huszonnégy emeletes, aztán a Tanúhegy, majd a következő évben a tízemeletesek, a Csomóponti, az üzletsor és legvégül a Szolnok ABC. Ez utóbbit egyébként kész állapotában, valamikor 1978 nyarán ugyancsak megörökítette Csobaji, amiből szintén képeslap lett.

Nem vagyok tisztában a korabeli technikával, de úgy rémlik, hogy külön létezett fekete-fehér és színes film. Viszont a színes filmre készült képeket fekete-fehérben is elő lehetett hívni. Miként történt ez Csobaji negyedik, ugyanezen a napon készült felvételével. Pontosabban, mint a fenti fekete-fehér fotó mutatja, ez is történt vele, merthogy színesben is kinagyították, majd többféle képeslapon is megjelentették. Lásd a lenti, három képes, a Pelikán szállót és a Damjanich uszodát is mutató mozaik képeslapot.

Az ehhez a 3 forint 50 filléres anzikszhoz használt fotó egyébként önállóan is megjelent képeslapként. Hogy ugyanarról a képről van szó azt a két bukszus között feltűnő szürke Ikarusz igazolja. Azt pedig, hogy az itt bemutatott öt felvétel ugyanakkor készült, szerintem pont az a két bukszus, pontosabban a méretük támaszthatja alá. Aminek persze túl nagy jelentősége nincs, hiszen láthatóan senkit nem érdekelt a hetvenes-nyolcvanas években, hogy a valóságot tükrözi-e még a frissen megjelent képeslap vagy sem. Miként a képeslapok hátuljára kerülő feliratoknak sem feltétlenül kellett a valósághoz igazodniuk, de ez már a harmincas évektől így volt, amikor nem Szolnokon nyomták a szolnoki lapokat. Szerintem persze kuriózum, hogy képeslapként előkerülnek ugyanarról a tekercsről származó fotók. Mint történt már ez a szolnoki Kossuth tér vagy éppen a MÁV kórház esetében is.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Utcasoroló (64.): Arany szög és Kutyaszorító köz

(NYI) Mesebeli neveket is viseltek azok a szolnoki utcák, amelyek a hetvenes évek elején tűntek el a Móra Ferenc út környéki építkezések miatt. Meg olyanokat is, amelyek a környéken élő családokra vagy foglalkozásukra utaltak. No és Sipos Orbáné, pedig megérdemelné, hogy így is emlékezzünk rá.

Utcasoroló (122.). Sokaknak csak egy kocsma

Utca, köz, aztán talán újra utca. A Petőfi Sándor utcától indul és a Könyv utcánál ér véget a korábbi Veréb, majd Körte utca, ami 1926 óta viseli a határ túloldalára került város nevét. Rövid kis közterület, ahol ma már csak két régi ház hirdeti, hogy milyen is lehetett az Aradi utca régi arca.

Szolnoki házak (54.): Szolnok ABC

Sokáig azt hittem, ez is az új állomással, a Tanúheggyel és a Jubileum térrel együtt készült el. Ma már tudom, hogy az átadására még közel 3 évet kellett várni, akkor viszont Szolnok legnagyobb alapterületű élelmiszerboltja és étterme lett. Jövő januárban lesz 44 éves a Szolnok ABC.

Utcasoroló (99.): Két iskola utcája

Szolnok egyetlen olyan utcája, amelyikben két általános iskola is működik. Sőt, itt található a szolnoki Zhineng Chikung park, került bárhogy is ide. Ebben az utcában működött egykor a 900 éves ABC, és szerintem innen nyílik a legtöbb garázssor is a városban. Ez a Zagyva gátig futó Kassai út.