Közlekedj óvatosan!
Kétszer gázoltak majdnem halálra. Először az autóból kiszállva feledkeztem meg arról, hogy az angolok fordítva közlekednek, másodszor pedig egy zebrán átkelve. Az első figyelmetlenségnél millimétereken múlott, hogy nem lapított ki egy kukásautó, másodszor pedig az angol sofőr reflexe mentett meg. A második napon átélt két trauma két hétre elegendő muníció volt az óvatossághoz.
Pedig az angolok alapvetően óvatosan vezetnek. Lassan és kiszámíthatóan. Nem száguldozik senki a menő autóján, nem nézik versenypályának az utakat, nem bőgetik a motorjaikat. És kiszámíthatóan nem engednek át a zebrán, és az udvariasságot is csak nagy ritkán gyakorolják. Talán mert haladni akarnak?
Például a rengeteg körforgalomban. Amelyek többsége kétsávos. Ám, ha megérted ezek logikáját, akkor gyorsak és praktikusak. A Várkonyi téren lehetne gyakorolni. A körforgalom külső sávjába az sorol be, aki az első kihajtón szeretne kimenni. A belsőbe az, aki a másodiknál vagy a sokadiknál. Aki viszont bent van, az elsőbbséget élvez a kihajtáskor, még akkor is, ha keresztezi az újonnan érkezők mozgását.
Működik. Egyetlen balesetet sem láttam.
Parkolj!
A hazai parkolóórák egy kedves szerkezetek. Ugyanis képesek arra, amire angol társaik nem. A magyar órák tudnak visszaadni és töredék órában számolni. Ellenben, ha egy angol órába bedobsz, mondjuk egy fontot ott, ahol csak nyolcvan penny lenne egy óra, akkor se nem kapsz plusz negyedórát, se nem potyog vissza némi apró. Mert logikus, hogy pontosan annyi fémpénz legyen nálad, mint amennyi a parkolásodhoz kell.
Persze az ellenőrök ott is rettentő gyorsak és rendszeresek. Igaz, a szolnoki kollégáikkal ellentétben nem civilben járnak, hanem szép kék egyenruhában. Nem titokban settenkednek, hanem már messziről jelzik érkezésüket. És, ha netán akkor érsz oda, amikor már vagy öt perce matatott a megbüntetéseden, nem egy vállrándítással fejezi be a pótdíj kiszabását, hanem mosolyogva elnézést kér, és széttépi a papírját. Lehet, hogy nem teljesítménybérben vannak, hanem prevenciós célból?
Parkolni egyébként elég jól lehet – ha találunk helyet. A városokban ugyanis nem a táblákat kell fürkészni, hogy hol szabad, meg hol nem. A padkák pontos eligazítást nyújtanak. Ahol sárga a szegélykő, ott tilos, ahol fehér, ott szabad. Ahol meg nincs semmi, ott nem is nagyon érdemes próbálkozni. Szerintem olcsóbb megoldás, mint az utcákat kereszteződésenként telepakolni táblákkal, ráadásul, a festéket nem is érdemes ellopni a földről.
Vigyázz, dolgoznak!
Nem tudom, ki hogy van vele, de én általában idegrohamot kapok, ha az úton vagy az út mentén munkavégzés kezdődik. Mert ennek általában az az eredménye, hogy napokig akadályozzák a forgalmat, miközben alig halad a munka.
Nekem úgy tűnt, hogy az angolok ilyesmit nem mernek kockáztatni. Egyik nap, az egyik általam sokat látogatott utcában a beteg fák kivágásához kezdtek hozzá. Nem zárták le a fél utcát egy hétre. Nem! Csak mindig azt a fát kerítették körbe, ahol éppen dolgoztak. És nem úgy ment, hogy előbb jöttek a favágók, döntöttek, gallyaztak, majd leléptek, hogy napok múlva elvigye a teherautó a roncsot, hónapok múlva meg az eső a forgácsot. Nem! Ahogy vágták a fát, úgy aprították és darálták, és addig nem kezdtek a másikhoz, míg az első helyen nem volt rend és tisztaság. Lehet, hogy a köz pénzén nem lehet a közzel szórakozni?
Egy építkezésnél is láttam hasonlót. Hatalmas teherautónak kellett helyet szorítani a daru alatt. Nem lezárták az utcát, elterelték a forgalmat, hanem két ember az akadály végén egész nap irányította a forgalmat. Másnap már nyoma sem volt a rakodásnak.
(Nem Angliában láttam! Ültem Svájcban olyan villamoson, aminek a pályáját éppen cserélték. A vonal ennek ellenére szolgálta az utasokat. Amikor a villamos a kritikus ponthoz ért, a munkások illedelmesen félreálltak, majd folytatták a munkájukat. Persze, a svájci egy duhaj nép!)
