2025.12.1. (hétfő)

Egykori júliusok: 2 forintos fagyi

Egykori júliusok: 2 forintos fagyi

Dátum:

Negyven éve vezették be a szolnoki buszokon a lyukasztást, amikor 2 forint volt egy gombóc fagyi a Kistiszában. Az 50 éve elkészült Hotel Touringben 150 forintba került egy szoba, hat évtizede már épült a tiszaligeti camping. Az '54-es a foci VB miatt pedig a színház is később kezdett.

Hatvan évvel ezelőtt, 1954. július 4-én rendezték a svájci foci világbajnokság döntőjét, ahol Magyarország – az „aranycsapat” – Németország ellen lépett pályára, ami olyan fontos esemény volt, hogy még a Szolnoki Állami Szigligeti Színház aznapi előadásának kezdési időpontját is áttették 21 órára. Merthogy akkoriban még júliusban is működött a teátrum. Alig egy héttel az elvesztett döntő után a színház saját képzésű növendékei tartottak vizsgaelőadást, a hónap közepén Kengyelen és Kunmártonban tartott tájelőadásokat a társulat, július végén pedig a dunai árvíz károsultjai javára rendeztek műsort. Kunszentmárton nevét az előző mondatban nem írtam el, hanem az 1954. júliusi megyei napilapból idéztem, akkoriban ugyanis a „szent” tagot a településnevekben nem írták le, így Törökmiklós és Jászandrás is volt a megyében.

Természetesen más nyári szórakozási lehetőség is várta hat évtizede a szolnokiakat. Egy hónap alatt rendbe tették a Lokomotív uszodáját – magyarul a háború után lepusztult MÁV strandot -, ahol egyéni (belépővel 4 forint 40 fillér) és csoportos (jeggyel 2,40) öltözők, sportszerek, homokozó, hinta és persze a 2-4 méter mély 50 méteres medence is várta a vendégeket. Akik közül biztos, hogy sokan látogattak ki a nyári estéken az Árnyaskert nevű szabadtéri vendéglótóhelyre, ami a Tisza-híd Liget felőli oldalán működhetett. A magasabb kulturális nívóra vágyók viszont ellátogathattak a Közlekedés Műszaki Egyetem aulájába – azaz a mai bíróság épületébe -, ahol operaestet tartottak „mikrobarázdás” lemezekről. Ám, aki demonstrálni akarta, hogy nyáron sem lazít, hanem tartja a párt irányát, az biztosan nem hagyta ki a Beloiannisz gimnáziumban – azaz a Verseghy épületében – az elfekvő készletek kiállítást. (Fotó: Fortepan.hu)

Az egy évtizeddel későbbi július kicsit üresebbnek tűnik a korabeli megyei napilap hasábjai alapján, bár nem feledkezhetünk meg arról, hogy végre elkezdődött a Tiszaligeti Camping építése, azaz a hónapok óta a helyszínen pusztuló faházelemek összeállítása. Emellett pedig a potyát is fejlesztette a városi tanács, és 1964 júliusától már nemcsak folyóvíz volt Szolnok kedvelt szabadstrandján, de büfét is nyitottak. És persze a nyáron is épült a még ki sem jelölt új szolnoki városközpont első eleme, a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei és városi szervezeteinek valamint csatolt intézményeinek székháza az akkori Beloiannisz út és Ságvári körút kereszteződésében.

Ötven évvel ezelőtt, amikor egyetlen júliusi vasárnapon kettőezer vendéget fogadott a Damjanich uszoda, az ejtőernyős világbajnokság nyitó napján pedig 65 ezer üveg kóla és 75 ezer palack sör fogyott, a napilap tudósításai alapján a nyár kevésbé a pihenésről, sokkal inkább a rengeteg beruházásról és az azokhoz kapcsolódó társadalmi munkáról szólt. Bár mielőtt ezekből szemezgetnénk, azért jegyezzük meg, hogy ma is elégedetten csettintenénk, ha Szolnokon az Omegához, a V’73-hoz, a Bergendyhez vagy éppen Rhoda Scott-hoz hasonló előadók lépnének fel nyáron, merthogy ők 1974 júliusában a szabadtéri színpad vendégei voltak. (Fotó: Fortepan.hu)

Fél évszázaddal ezelőtt már az ötödik 46 lakásos házat szerelték a József Attila úti lakónegyedben, ahol az első épület már majdnem teljesen készen volt. Dolgoztak az új kereskedelmi és vízügyi szakközépiskolákon, előbbit 14 millió forintért a Vegyépszer, utóbbit 24 millióért a helyi ÁÉV építette. Közben pedig felavatták a város első emeletes óvodáját, amely a Járműjavító területén az úgynevezett Diesel-program járulékos beruházásaként készült el 10,5 millió forintból. A 40 bölcsődés és 75 óvodás ellátására alkalmas épület berendezéseire az állam 800 ezer forintot költött, az udvar kialakítását pedig a cég szocialista brigádjai végezték társadalmi munkában, mintegy 80 ezer forint értékben, természetesen már a Szolnok 900 jegyében. És persze folytatódott a 4-es főút átkelési szakaszának a beruházása is, így 1974 júliusában elkezdődött a Beloiannisz és Dimitrov utcák kereszteződésének az átépítése, aminek következtében az Eötvös tér hosszú időre zsákutca lett. (Fotó: Danka István)

A nagy beruházási lendület 1984-ra alábbhagyott, így azon a nyáron a legnagyobb építkezés a SZÜV (Számítástechnikai Ügyvitelszervezési Vállalat) új székházának építése volt a József Attila és a Hunyadi út találkozásánál, aminek eredményeként 65 millió forintból egy szintenként ezer négyzetméteres irodaház jött létre. Talán a rendszerváltás előszelének tekinthető, hogy negyven éve már a második butiksor készült el Szolnokon magán beruházásban, hiszen megnyílt a Pelikán szálló és az SZTK közötti hat üzlet. Szandaszőlős pedig terjeszkedett, hiszen a Vörösmező út végén, a Tóth Árpád és a Kölcsey utcák környékén ekkor osztottak ki újabb százötven építési telket, ami kicsit kintebb tolta a város határát.

Talán sokan emlékeznek 1984 júliusából, az akkor még Münnich Ferenc körúti általános iskolában rendezett első fafaragó táborra, aminek alkotásaiból később különleges játszótér készült a Széchenyi lakótelepen. Azt viszont szerintem kevesebben tudják felidézni, hogy miközben újra uszályt rakodtak Szolnok alatt – a Szovjetunióba indítottak így gabonát -, a kánikula miatt locsolási tilalmat rendeltek el a városban 6 és 21 óra között. Így talán érthető az a hír is, hogy az akkor legnépszerűbb szolnoki fagyizóban, a Kistiszában napi 3-4 mázsa fagylalt fogyott el gombóconként 2 forintért. Azaz egy gombóc fagyi pontosan annyiba került, mint az 1984 júliusában bevezetett vonaljegy, amelyeket akkortól előre kellett megváltani majd kilyukasztani a buszon, ami nyugdíjba küldte a járműveken addig működő pénzbedobós jegykiadókat. (Fotó: Fortepan)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A lassan készülő gyaloghíd

A Zagyva második hídja a torkolattól számolva, amely az M4 elkerülő átadása miatt immár életkora alapján is csak a második helyen áll. Megvalósítása - az ötlettől a teljes átadásig - közel egy évtizeden át húzódott. Bő félév után hamarosan újra használhatjuk Laki Kálmán gyaloghidat.

Egykori februárok: Három premier

Bánk bán, Lear király, Két úr szolgája. Szolnoki színházi bemutatók hetven, hatvan és ötven éve. Lelátó a Damjanich uszodában, vegyipari szakközépiskola, országos cukoripari kutatóintézet. Három év, három terv, ami máshogy valósult meg. Egykori szolnoki februárok a megyei lap cikkei alapján.

Márciusok Szolnokon

Hat évtizede bevallottan csak az ötletek begyűjtése miatt írtak ki tervpályázatot Szolnok új városközpontjára. Fél évszázada viszont Szolnokon is megjelentek rendszerellenes falfirkák. Negyven éve pedig a Skála angyalai című divatbemutatón Cserháti Zsuzsa is fellépett. Évtizedes sajtószemle.

Szolnoki házak (21.): Alcsi állomás

A honi vasút szerelmesei illetve azok között, akik már a hatvanas években is igénybe vették Szolnokon a MÁV szolgáltatásait, köztudott, hogy a Verseghy út végén is volt valaha egy vasútállomás, pontosabban megállóhely. A sínek már nincsenek meg, az egykori állomásépület azonban még felfedezhető.