Vannak emlékeim a negyven évvel ezelőtti MÁV-ról, amit sehogy se tudok késésekhez, kimaradó járatokhoz vagy bezárt szárnyvonalakhoz kapcsolni. Na persze, 1984 novemberében még negyven évvel fiatalabb pályát és eszközöket használt az állami vasút, mint ma. Arról nem is beszélve, hogy például a szolnoki ipartelep egyszerűen leállt volna, ha a reggeli vagy délutáni ingázók nem érnek be. Azt azonban el kell ismerni, hogy megrongált személykocsikkal, szemétben úszó állomásokkal sűrűn találkozhattam a MÁV területén, így tulajdonképpen érthető a vasúttársaság 1984. november 22-ei hirdetése, amiben az utazóközönség együttműködését kérték. Bár van egy olyan érzésem, hogy akik ezt a hirdetést készítették, ritkán vették igénybe a MÁV szolgáltatásait, merthogy a képen nem magyar szerelvény látható. Mondhatnám, négy évtized alatt nem változott semmi, hiszen azok, akik beszélnek a vasútról, nagyon ritkán látnak magyar vonatokat.
Persze negyven évvel ezelőtt ennél érdekesebb dolgok is történtek Szolnokon. A város „felszabadulásának” negyvenedik évfordulójának tiszteltére befejeződött a tanácsháza felújítása, Kaposvári Gyula szerkesztésében megjelent a Szolnok képekben című kiadvány, a repülőtiszti főiskolán pedig újabb Kilián György szobrot avattak. A Kis Tiszát 12 nap alatt felújították és egyben füstmentessé tették, miközben a Mini klub visszaköltözhetett a Kossuth utcai pincébe, a Ságvári körúti nagykereszteződéstől pedig a Hubay utcához helyezték át a zebrát. A Keskeny János – ma ismét Pozsonyi – úton épült a 125 lakásos garzonház, aminek az átadását a következő évre ígérték. A Tiszaligetben, a csónakázótó mögött megújult az erdei tornapálya, természetesen társadalmi munkában. (Fotó: MaNDA/Németh István)
Fél évszázaddal ezelőttről két érdekes fotót emeltem ki a helyi napilapból. Az első több szempontból is kuriózum. Egyrészt szovjet katonákat láthatunk rajta, akik ugye ideiglenesen állomásoztak – akkor már éppen 29 éve – hazánkban, ám hétköznapi pillanataik ritkán kerültek be a sajtóba. Másrészt nem katonai tevékenység közben láthatta őket a nagyérdemű, hanem „társadalmi munka” – esetükben ingyenmunka – közben, hiszen 1974. november közepén épp a Tiszaligeti stadion befejezésén segédkeztek, pár nappal azelőtt, hogy a svájci válogatott megérkezett Szolnokra. Ez a felvétel azért is nagyon különleges, mert arról legfeljebb csak árvizek idején esett szó, hogy a Vörös hadsereg egységei nemcsak katonásdit játszottak nálunk, de kétkezi segítséget is nyújtottak a gazdaságnak. Szolnok környékén is sok vöröshagyma a földben maradt volna a sok Grísa nélkül akkoriban.
A másik felvétel pedig azért roppant érdekes, mert eddig úgy tudtam, hogy a Kun Béla (Szolnok ispán) körúti lakótelep tízemeletesei között a megye településeinek és járásainak összefogásával épített Jubileumi emlékparkot jóval kisebb táblával jelölték meg, ami ráadásul nem is függőlegesen, hanem már-már vízszintesen feküdt egy kőtalapzaton. Az általam ismert táblát Csala Lajos jóvoltából pár hónapja tették rendbe, ám úgy tűnik, az már nem az eredeti. Nagy Zsolt 1974. november 3-án megjelent fotóján ugyanis egy azonos szövegű, de jóval nagyobb, és talán a játszótér rönkvárának az oldalára helyezett tábla látható. (Nagyon várom a rejtély megoldását!)
De 1974 novemberét se hagyjuk ennyivel „elmenni”! Merthogy Szolnok „felszabadulásának” 30. évfordulóján kertült a helyére az akkori 605-ös udvarán az Ifjúmunkás (Ácslegény) szobor, ami akkor már minden odajáró diáknál idősebb volt (1957-ben készült). Megtörtént a Szövetség ABC műszaki átadása, ami a következő hetekben meg is nyílt. A Kossuth téri „Fradi ház” tetejére pedig felkerült a „forgó kerekes” CASCO fényreklám, amiért akkor 1 millió forintot fizetett a megrendelő, az Állami Biztosító. A városi KISZ-bizottság által meghirdetett „Ki tud többet a 900 éves Szolnokról?” vetélkedőre háromezren (!) jelentkeztek, miközben a Damjanich múzeumban elkezdődött a Jubileumi kiállítás építése, az évfordulóra felállított intézőbizottság pedig 1974-ben 30 olyan eseményről adhatott számot, amiket már a Szolnok 900-hoz kapcsolódóan szerveztek. (Címlapkép: Dombi Gábor gyűjteménye)
„Selyemruhában minden nő csinos!” adta hírül egy 1964. november 17-ei hirdetés, amivel sem akkor, sem ma nincs értelme vitatkozni. Viszont így hat évtizeddel később felvet néhány kérdést ez a viszonylag nagyméretű reklám. Ki lehetett a megrendelője? A Selyem? Valamelyik selyemgyár? Esetleg a Selyemforgalmazó Tröszt? Igen, akkoriban még kicsit másként értelmezték a reklám funkcióját. Mert ugye ebben az esetben az sem volt túl lényeges, hogy hol is lehet selyem ruhaanyagot vásárolni. Pedig én hat évtizeddel később is kíváncsi lennék, hogy Szolnokon például hol lehetett ruhaanyagot venni akkor, amikor még egyetlen nagyáruház sem működött a városban, a Beloiannisz úton, a Ságvárin és a Kossuth téren pedig viszonylag gyakran cseréltek helyet az államosított üzletek. De persze a szocializmusban kellett némi rutin és helyi tudás a bevásárláshoz. Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben még egy jó szabóra is szükség volt, hogy az 55-153 forintos anyagból olyan ruhaköltemény születhessen, amiben valóban minden nő csinos.
És visszafelé haladva az időben, idézzük meg a hetven évvel ezelőtti novembereket is, mert Nagy Imre első kormányának regnálása idején sok érdekes dolog történt Szolnokon (is). Például felavatták a Megyeháza mögött Gecse Árpádnak azt a felszabadulási domborművét, ami egy elképzelt jelenetet ábrázolta a szovjet katonák 1944-es Szolnokra érkezéséről, és ami aztán a város második legrövidebb ideig álló köztéri alkotása lett, hiszen 1956-ban, a második születésnapja előtt ledöntötték. Ezt persze akkor még nem lehetett tudni, így sokkal fontosabb volt, hogy a közelben, az akkori F. Bede László (ma Kellner Gyula) illetve Szigligeti utcákban újabb társasházak épültek, és a piacnál, a Ságvári úton is haladt a szalagházak építése.
Annak a hetven évvel ezelőtti novembernek azonban volt egy másik fontos eseménye is, ami miatt egész sok átadási ünnepség volt akkoriban a városban. Hiszen a fent említett házak mellett elkészült a tejüzem a tárházzal szemben, népbüfé nyílt a Beloiannisz úton és épült a Verseghy úton. A Hunyadi úti egykori Víg kocsma helyén az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat vegyesboltot nyitott, a Kossuth tér 10. szám alatt pedig átadták Szolnok első gyermekruhaboltját. A Kertváros megkapta első orvosi rendelőjét, a Munkaerő Tartalékok Hivatalának 605-ös számú szakunkásképzője pedig eredményei jutalmául ünnepélyesen felvehette Petőfi Sándor nevét. Ne legyünk rosszindulatúak, de a korabeli napilap miatt úgy tűik, ezek a sikerek az aktuális tanácsi választást voltak hivatottak megolajozni, még akkor is, ha jelöltekből nem volt túl nagy a választék. Magyarul az élsportoló Boros Ottónak – miként a minta szavazólap mutatja – a saját körzetében nem volt kihívója, így nem sokkal később a megyei tanács tagja lett a Hazafias Népfront színeiben.
