2025.09.10. (szerda)

1xVolt

Utcasoroló (56.): Aradi utca

Ez a legalább százötven éves utca mai nevét Trianonnak köszönheti. Korábbi elnevezései pedig arra utalnak, miként lett a városszéléből lényegében Szolnok belvárosa. Van néhány nevezetessége, bár érdekesebb, hogy remekül őrzi az elmúlt másfél évszázad szolnoki lakóház építési szokásait.

Utcasoroló (55.): Pozsonyi út

Mivel Szolnok lakóinak legalább negyede ezen az utcán keresztül érheti el a tágan vett belvárost, a többi városrészt, illetve a közlekedési csomópontokat, a Pozsonyi utat nyugodtan nevezhetjük településünk egyik ütőerének. A meglehetősen hosszú utca két jól elkülöníthető részre tagolható.

Utcasoroló (54.): Nagy Imre körút

Négy évtizede létező közterületünk, amely 23 éve viseli az egykori miniszterelnök nevét. A korábbi névadóhoz persze sokkal több köze volt, hiszen Dr. Csanádi György nemcsak kommunista miniszter volt, pár napig Nagy Imre 56-os kormányának a tagja, de a hazai vasúti közlekedés megújítója is.

Szolnok képes krónikása

Szigeti Henrik neve ma már sajnos keveseknek ismerős. Pedig nélküle sokkal kevesebbet tudnánk Szolnok előző századfordulós állapotairól, és talán az amatőr fotózás is jóval később jelent volna meg a városban. Zseniális üzletember lehetett. Utcát érdemelne.

Csalóka képek

A Szolnok főterét ábrázoló színes képeslapot valamikor 1915-ben, feltételezhetően egy osztrák katona adta postára. A fekete-fehér verziót viszont legalább tíz évvel korábban küldték ugyancsak Szolnokról. A kettőhöz ugyanazt a fotót használták, bár a színesről néhány ember eltűnt.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum