Egy régi szolnoki utca, ami el is tűnt meg nem is. Éppen ezért nem könnyű sem az elejét, sem a végét pontosan meghatározni. Miként ahhoz is postás legyen a talpán az ember, ha a házszámozást ki akarjuk ismerni. Titokzatos, fura nevű, kedves közterület.
Ady Endre nevét halála után pár hónappal már közterület viselte Szolnokon. Igaz, ez nem tartott sokáig. Amikor ez hosszabb időre sikerült, akkor viszont volt néhány év, hogy két szolnoki utcát is így hívtak. A végül egyedüliként maradt Ady a mai város egyik legfontosabb utcája.
Ezzel az utcával kapcsolatban két dologban vagyok biztos. Egyrészt a város egyik legrégebbi utcája, ahol szerintem évszázadok óta laknak szolnokiak. Másrészt névadója egészen biztosan járt Szolnokon, sőt talán az utca környékén is. Az utca két vége pedig egy évszázadnyi időutazás.
Sorozatom jubileumi darabja talán nem is egyetlen szandai utcáról szól, hanem sok olyan közterületről, amelyek a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években alakultak ki Szolnok körül. És egy kis pátoszt megengedve: tiszteleg azok előtt, akik a szántóföldekből várost teremtettek.
Szolnok második legrégebbi, ma is álló épülete, ami talán éppen annak köszönhető, hogy a XX. században szinte végig rosszul adták meg építésének évét, így 1949-ben műemléki védettséget kapott. Hivatalos nevét Xavéri Szent Ferencről, Szolnok védőszentjéről kapta.