Korabeli újságokat lapozgatva, és az ott olvasható, negyven évvel ezelőtti forintok értékét maira átszámolva, valami egészen elképesztő összeg jön ki, ha azt próbáljuk megtippelni, milyen értékben hajtottak végre jóléti beruházásokat a hatvanas-hetvenes években Szolnokon.
Ültem a pártház előtti buszmegálló padján 1986-ban, és néztem a május elsejei felvonulókat. A következő évben viszont iskolai pólóban, kötelezően vonultam, és integettem a Kossuth téri tribünnek.
Vannak olyan épületek a városban, amelyek sokkal többre lennének érdemesek, mint amit ma mutatnak. Némelyik csendesen meghúzódik az utcákon, némelyik viszont visszataszító sebként mutatja magát. Például az egykori Aranylakat a Liget bejáratánál.
A Tiszaliget gyerekkoromban nemcsak a strandról szólt. Voltak ott olyan egyéb attrakciók is, amik szerintem minden srácot lázba hoztak, akik a hetvenes-nyolcvanas években arra jártak. Ma már talán csak az erdei tornapálya maradványai fedezhetők fel. Pedig volt például egy haditechnikai park is.
A műemlékekben nem bővelkedő városok az ilyen épületeket általában különösen becsben tartják. Szolnokon viszont évtizedek óta csap pusztul a város utolsó nemzeti szecessziós stílusban épült palotája az Arany János és Kossuth Lajos utca sarkán. De mi köze Párizshoz és a Fiumei úti iskolához?
