Egészen meglepődtem, hogy Hajdu Szabolcs új filmjét, a Kálmán-napot nem egyedül vagy néhányad magammal kellett megnéznem a Tisza moziban. Pláne, hogy Hajdu legutóbbi filmjén – aminek csak főszereplője volt -, a szlovák-magyar koprodukcióban készült Hatalom című mozin egyedül voltam, pedig annak jóval több társadalmi mondanivalója és aktuális kritikai felhangja volt. Ezzel szemben a Kálmán-nap – aminek Hajdu nemcsak a főszereplője, de egyik producere, rendezője, forgatókönyvírója, sőt zeneszerzője is – egy nagyon egyszerű hétköznapi történet. Annyira egyszerű, hogy szinte bárkivel megtörténhet mindaz, amit a két házaspár hetven percben kitesz elénk. Tulajdonképpen egyetlen ház nappalijában, ahonnan talán kétszer megy ki velük a kamera, szerintem teljesen indokolatlanul.
A Kálmán-nap Hajdu Szabolcs színpadról átemelt trilógiájának a második darabja, ami nagyjából nyolc évvel később követte az elsőt, az Ernellák Farkaséknál című történetet. És kivitelezésében, helyszínében és helyzeteiben nem is nagyon tér el attól. A Kálmán-nap is tulajdonképpen két pár kamaradarabja, amiben a dialógusaik mozgatják előre a történetet, illetve bontják ki az elfojtott konfliktusaikat. A sűrű pálinkázáson és néhány „erotikus” töltetű jeleneten kívül alig van olyan, ami nem a párbeszédekre, a szereplők közeli mutatására épül. Így van ez még akkor is, ha valaki kimegy a képből, azaz átsétál a nappali melletti szobákba, ahová nem követi a kamera, hanem a képben maradó szereplők mesélik el, hogy mi történik az illetővel. Elsőre valóban nem egy filmes megoldás, de mivel erős a sztori, működik.
Pedig a Kálmán-nap története meglehetősen hétköznapi. Kálmánék házassága kihűlőben, valószínűleg a kapcsolatban eltunyult, érzelmeket minimalizáló férj miatt, amire a feleség verbális kikacsintással, begubózással válaszol. A Kálmán-napra érkező ismerősöknél – nem tudtam megfejteni, hogy barátok vagy rokonok – elsőre minden kerek, a gyerekük jobb iskolája miatt akarnak segítséget kérni. Aztán a láthatóan gyülemlő feszültség felszínre tör, és kiderül, hogy az ideális párnál jóval nagyobb a baj, mint Kálmánéknál, az ugyancsak erősen középkorú férj már nemcsak fenyegetőzik a kikacsintással, de erősen túl is van rajta. És mi a vége? A magyaros pálinkás poháremelgetéshez hasonlóan magyaros: szőnyeg alá söprés. Nincs megbeszélés, feloldás. Legalábbis előttünk. Csak vége főcím. A Kálmán-nap mégis kerek.
Két dolgot nem értek Hajdu Szabolcs új filmjében. A csak úgy talált lomizóból lett házkörüli segítő szerepét, akiről elmesélve, emlegetve pont annyit tudunk mg, mint a megjelenésekor. A másik a két feleséget megformáló színésznő alakítása. Lehet, rendezői koncepció volt, hogy úgy beszéljenek, mintha amatőrök lennének, de szerintem ez nem működött. Különösen a vendégségbe érkező Zita olyan hamisan hangsúlyoz, mintha tényleg az utcáról hívták volna be a forgatás napján, holott egy legalább két évtizede a pályán lévő színésznőről van szó. Ez a fajta játék nemhogy nem tett hozzá, de számomra kifejezetten zavaró volt, hiszen nem egy amatőr színész eljátszását vártam, hanem hétköznapi emberek megjelenítését színészi eszközökkel. De hát ez legyen a legnagyobb bajunk egy ilyen minimálban készült, mégis vállalható filmmel.
