2025.10.14. (kedd)

Életközepi Kálmán

Életközepi Kálmán

Dátum:

Filmet természetesen bármiről, bárhol és miként a magyar valóság mutatja, bármennyi pénzből is lehet csinálni. A jó filmhez ezeknél azonban jóval több kell, és Hajdu Szabolcs immár másodjára bizonyítja, hogy kevésből, kis helyen is tud remekelni. Most például életközepi válságról.

Egészen meglepődtem, hogy Hajdu Szabolcs új filmjét, a Kálmán-napot nem egyedül vagy néhányad magammal kellett megnéznem a Tisza moziban. Pláne, hogy Hajdu legutóbbi filmjén – aminek csak főszereplője volt -, a szlovák-magyar koprodukcióban készült Hatalom című mozin egyedül voltam, pedig annak jóval több társadalmi mondanivalója és aktuális kritikai felhangja volt. Ezzel szemben a Kálmán-nap – aminek Hajdu nemcsak a főszereplője, de egyik producere, rendezője, forgatókönyvírója, sőt zeneszerzője is – egy nagyon egyszerű hétköznapi történet. Annyira egyszerű, hogy szinte bárkivel megtörténhet mindaz, amit a két házaspár hetven percben kitesz elénk. Tulajdonképpen egyetlen ház nappalijában, ahonnan talán kétszer megy ki velük a kamera, szerintem teljesen indokolatlanul.

A Kálmán-nap Hajdu Szabolcs színpadról átemelt trilógiájának a második darabja, ami nagyjából nyolc évvel később követte az elsőt, az Ernellák Farkaséknál című történetet. És kivitelezésében, helyszínében és helyzeteiben nem is nagyon tér el attól. A Kálmán-nap is tulajdonképpen két pár kamaradarabja, amiben a dialógusaik mozgatják előre a történetet, illetve bontják ki az elfojtott konfliktusaikat. A sűrű pálinkázáson és néhány „erotikus” töltetű jeleneten kívül alig van olyan, ami nem a párbeszédekre, a szereplők közeli mutatására épül. Így van ez még akkor is, ha valaki kimegy a képből, azaz átsétál a nappali melletti szobákba, ahová nem követi a kamera, hanem a képben maradó szereplők mesélik el, hogy mi történik az illetővel. Elsőre valóban nem egy filmes megoldás, de mivel erős a sztori, működik.

Pedig a Kálmán-nap története meglehetősen hétköznapi. Kálmánék házassága kihűlőben, valószínűleg a kapcsolatban eltunyult, érzelmeket minimalizáló férj miatt, amire a feleség verbális kikacsintással, begubózással válaszol. A Kálmán-napra érkező ismerősöknél – nem tudtam megfejteni, hogy barátok vagy rokonok – elsőre minden kerek, a gyerekük jobb iskolája miatt akarnak segítséget kérni. Aztán a láthatóan gyülemlő feszültség felszínre tör, és kiderül, hogy az ideális párnál jóval nagyobb a baj, mint Kálmánéknál, az ugyancsak erősen középkorú férj már nemcsak fenyegetőzik a kikacsintással, de erősen túl is van rajta. És mi a vége? A magyaros pálinkás poháremelgetéshez hasonlóan magyaros: szőnyeg alá söprés. Nincs megbeszélés, feloldás. Legalábbis előttünk. Csak vége főcím. A Kálmán-nap mégis kerek.

Két dolgot nem értek Hajdu Szabolcs új filmjében. A csak úgy talált lomizóból lett házkörüli segítő szerepét, akiről elmesélve, emlegetve pont annyit tudunk mg, mint a megjelenésekor. A másik a két feleséget megformáló színésznő alakítása. Lehet, rendezői koncepció volt, hogy úgy beszéljenek, mintha amatőrök lennének, de szerintem ez nem működött. Különösen a vendégségbe érkező Zita olyan hamisan hangsúlyoz, mintha tényleg az utcáról hívták volna be a forgatás napján, holott egy legalább két évtizede a pályán lévő színésznőről van szó. Ez a fajta játék nemhogy nem tett hozzá, de számomra kifejezetten zavaró volt, hiszen nem egy amatőr színész eljátszását vártam, hanem hétköznapi emberek megjelenítését színészi eszközökkel. De hát ez legyen a legnagyobb bajunk egy ilyen minimálban készült, mégis vállalható filmmel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Újraértelmezett képek és hely

Miért ne lehetne szabadtéren is festménykiállítást rendezni? És miért ne lehetne az évtizedek óta a helyét kereső Árkád alatt lévő tereket kiállítóhelyként értelmezni? Rippl-Rónai, Dürer, Gauguin, Vincent van Gogh se sértődne meg azon, amit itt a Magiszter tehetséges diákjai elkövettek velük.

A szolnoki színészek

Aki nem nézi meg Szolnokon az A salemi boszorkányokat, az ne mondjon véleményt a Szigligeti társulatáról. Régen volt olyan bemutató, amikor ilyen mély csend ült a nézőtéren. Számomra tényleg katarzist hozott Nagy Viktor rendezése és a szolnoki színészek játéka.

Kikérem magamnak

Makk Károly új filmjéért legalább kétszer fizettem. Egyszer, amikor a közös kasszából támogatták az elkészítését, másodszor pedig, amikor vettem rá két jegyet a Tisza Mozi pénztárában. Azon az estén ketten láttuk az Így, ahogy vagytok című új magyar filmet. Azok sem vesztettek semmit, akik nem csatlakoztak hozzánk.

Csetepaté a sikerért

Nyíltszíni taps, hosszú nevetések, a végén pedig elkapott mondatok a ruhatárnál: "ez jó volt". A színpadon szinte folyamatos hangoskodás, veszekedés, ütődöttség és intrika. A történet szerint egészen egyszerű emberek a XVIII. századi Itáliában. Vagy itt és most?