2025.08.27. (szerda)

Élő park és fényfestés

Élő park és fényfestés

Dátum:

Nem ment a szandálomba kavics. Hatalmas megkönnyebbülés. Kolbász, rétes, barrikolt vörösbor. Gasztronómiai értelemben is megnyitottam a Tiszavirág Fesztivált. Udvaros Dorottya a múzeum udvarán. Az első élmény. Fényfestett Városháza. Hátrahőkölős, kihagyhatatlan varázslat.

Csak amikor végre elindultunk, akkor hasított belém, hogy nagyjából úgy vártam a pillanatot, mint valami kisgyerek az elérhető közelségbe került, régen áhított ajándékot. Már a Maláta tér közelébe jártunk, amikor szabályosan izgulni kezdtem, hogy vajon milyen lesz a Fesztivál részeként a megújult és féltett Tisza park. Bevallom, szinte csak végigrohantunk a még kipakoló vásározók között a Sóház utcán, két szóra lassítottunk a Református templom előtti Zenészmegállónál, mert mielőbb látni akartam a tavaly még fás-bokros-dzsumbujos hely új arcát.

Beléptünk. És nem telt meg a szandálom az apró, sárga gyöngykaviccsal. Hanem szinte süppedt a lábam a fűben. A lakókocsi színpad előtt könyöklők, némelyik műfűvel borítva. Mellette gyerekfoglalkoztató, azon túl a végre elkészült játszótér. Tömve. A Rotary emlékkő körül pedig a Pálinkaland büféi, meg a korábban a színház mellett álló színpad, a megszokott retró székek, és a fákon mindenütt lámpák. Az egész bejáratánál pedig egy kacatokból összerakott gyerekszórakoztató tábla, amivel csak azért nem kezdtem el játszani, mert akárhányszor csak arra mentünk, mindig használta valaki.

A szokott helyen pedig ott a kolbászos. Egy éve nem ettem papírtálcáról sültkolbászt mustárral, uborkával, meg kenyérrel. Gasztronómiai értelemben is meg kellett nyitni a Fesztivált. Nekem kihagyhatatlan élmény ülni abban a parkban, kolbászt enni, nézni a lassan hömpölygő szolnokiakat, és hallgatni, ahogy mögülem vagy oldalról szól a zene. Nem magnóról, felvételről, hanem élőben, valamelyik színpadról. És itt még be se fejezhetőek az asztali örömök. A rétesesre nagyjából annyira vártam, mint erre a szabadtéri kolbászozásra. Barackos-túróssal és meggyes-túróssal nyitottunk, merthogy van még négy este. A rétesek után pedig a Léránt Pincészet standja következett és barrikolt cabernet sauvignon fesztiválpohárban. Hogy még jusson, és ne legyen hiányos a gyűjteményem.

Igazság szerint jó lett volna a szemtelenül fiatal és elképesztően tehetséges Carson Coma formációval folytatni, de döntés elé állítottak a szervezők. Színház vagy rock and roll. És mivel úgy tűnt, a Carson Coma rajongói közül eléggé kilógtunk volna, Udvaros Dorottyát és Földes Esztert választottuk a Damjanich Múzeum udvarán. Amiről ismét csak le kell írni, hogy szerethető színházi helyszín, ahol, ha nem is egész évben, de a nyár nagy részében szabadtéri színpadnak kellene működnie. És hasonló daraboknak futnia. Nem mondom, hogy az Utolsó tűzijáték minden fordulatát azonnal követni tudtam, midig lejött, hogy Udvaros Dorottya éppen kinek a bőrébe bújt, de nem is ez volt a lényeg. Hanem a két színésznő játéka, érzelmi hullámvasútja. Tényleg parádés előadás volt.

Amit lehetett fokozni. Mert, ahogy kinyílt a múzeum kapuján, és hirtelen elénk tárult a fényfestéssel megvilágított Városháza, attól egy pillanatra megtorpantunk. Eszméletlen jól néz ki. Mint valami meseház vagy egy elvarázsolt kastély. Jöttek ki az emberek a múzeumból, és látszott, hogy hirtelen mindenki hátrahőköl, hogy aztán elinduljon a fotózás. Erre tényleg azt kell mondanom, hogy ha valakit hidegen hagy a fesztivál, nincs kedve zenét hallgatni, a parkban ülve dumálni, enni, legalább ezt ne hagyja ki.

Ja, és egy fontos szolgálati közlemény a végére. A szúnyogok is kint vannak a Fesztiválon, de jóval kulturáltabban viselkednek, mint vártam. Lehet, hogy azért, mert minden fesztiválozó ugyanazt a parfümöt használja, vagy, mert sokan vagyunk, és így kevesebb vérszívó jut egy-egy emberre. Nem tudom. A lényeg, hogy a szúnyogok miatt kár aggódni. Irány a Tiszavirág Fesztivál!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Olvasni jó: Négercsók

Szeretem, amikor a kezembe nyom valaki egy könyvet azzal, hogy olvassam el, mert érdemes. Az ilyen gesztus általában nemcsak a könyvről, de az ajánlóról is árulkodik. Az pedig különösen jó, ha úgy érek a könyv végére, hogy én is merem ajánlani. Mint például a Négercsókot.

Aranyat látni

Minden olimpia környékén elfog a vágy, hogy jó lenne egyszer közelről aranyérmet látni. Amikor beléptem a Damjanich Múzeum új időszaki kiállítására, eszembe se jutott, hogy teljesül ez a kívánságom. Az élmény mindenért kárpótolt.

A gondolkodó – színésznő

Molnár Nikolett Névtelenül című produkciójában nemcsak a színésznő játszik, de a tárgyak, a fények és a tér is. Kívánom magunknak, hogy Molnár Nikolett minél többször rendezzen. Aki pedig nem látta a Rodin múzsájáról szóló monodrámát, kezdje követelni az újbóli műsorra tűzését.

Nem vitéz a János

A János Vitéz szerintem eljátszható népszínműként, varázslatos gyerekdarabként és felnőtt meseként is. Három külön előadásban, és nem egy darab három felvonásában. A szolnoki tapsok alapján azonban be kell látnom, kisebbségi véleményt fogalmazok meg.